Világbajnoki pontokat szereztünk a Horvát Rallyn – SRTH

Világbajnoki pontokat szereztünk a Horvát Rallyn – SRTH

MEGOSZTÁS

Világbajnoki pontokat szereztünk a Horvát Rallyn

Herczig Norbert és Ferencz Ramón a WRC2 kategória nyolcadik helyén ért célba a Horvát Rallyn. A ŠKODA Rally Team Hungaria párosának első világbajnoki futamán a WRC2 Challenger értékelésben pedig negyedik lett, így mindkét bajnokságban fontos pontokat gyűjtött.
Biztos célba érkezés és tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél Herczig Norbert és Ferencz Ramón első olyan világbajnoki futamán, amellyel pályafutásuk új szakaszát kezdték meg. Mindkét feladatot tökéletesen hajtotta végre a páros, a nagyon nehéz Horvát Rallyt remek eredménnyel fejezték be.

„Elégedettek vagyunk az eredménnyel, de persze ez lehetett volna egy kicsit fényesebb is, ha nem szedünk össze egy defektet, vagy nem forgunk meg kétszer is, de ez az eredmény mindenképpen optimizmusra ad okot. A defektet a hatodik szakaszon kaptuk, 3 percet veszítettünk a kerékcserével, a megforgásokból pedig az első két napra jutott egy-egy. Érdekes, hogy mindkettő magyar zászlók előtt történt, igaz nagyon nem is lehetett volna máshol, hiszen szinte mindenhol ott volt a nemzeti színű lobogó. Hatalmas élmény volt, a pályafutásom során nagyon ritkán versenyeztem ennyire szerető közönség előtt, nagyon jól esett, amikor néha meglapolgattak minket és szurkoltak nekünk” – mondta a célban Herczig Norbert.

Nem csak a több mint 300 kilométernyi gyorsasági szakasz, hanem a kiszámíthatatlan horvát aszfalt, a rengeteg felhordás, az időjárás, és az eddig szokatlan terhelés is kihívást jelentett ezen a hétvégén a ŠKODA Rally Team Hungaria versenyzőinek.

„Számítottunk arra, hogy ez egy nehéz verseny lesz, ez volt az első igazi vb futamunk, hiszen két évvel ezelőtt Portugáliába csak tesztelni mentünk. Nagyon sokat segített, hogy ez a futam közel volt Magyarországhoz, és az is rengeteget számított, hogy a belső kamerás felvételek elemzésével sok időt töltöttem. Ugyanakkor az is tisztán látszik, hogy elsőre, ismeretlen pályákon gyorsan menni, nagyon nehéz, főleg úgy, hogy mi a versenytársainkhoz képest töredékét ülünk versenyautóban.

A terhelés is más, mint amihez eddig szoktunk. A pályabejárás mindkét napon 12-13 órán át tartott, aztán pedig három napon át végig koncentrálnunk kellett. A VB-n már az etap útvonalak mennyisége is megterhelő. Szombaton például kétszer is majdnem a tengerpartról jöttünk vissza 150 kilométert Zágrábba. Ezek után négy és fél órát aludtunk, és persze a zárónapon is tökéletes koncentrációval kellett a négy gyorsaságit teljesíteni. De ezek mind-mind olyan nehézségek, amelyek ezzel a sporttal járnak, és ami nagyon fontos, hogy ezt mi választottuk. Óriás örömmel oldottunk meg minden nehézséget és teljesítjük a versenyt, hiszen régóta ez az álmunk” – foglalta össze nem csak a Horvát Rally, hanem valamennyi vb futam kihívásait Herczig Norbert.

„Nagyon élveztem ezt a versenyt. Jó kihívás volt, szép feladat. Meg kell szoknunk a légkört, az időzítést, és persze a terhelést is. Az esték nagyon rövidek. Tegnap is négy órát aludtam, pedig ahogy a szállodába értünk, rögtön lefeküdtem. Nem tudom még, hogy erre hogyan lehet felkészülni, mert nem vagyok korai kelő, de amikor már a versenyautóban ülünk, akkor ez már nem probléma” – árulta el Ferencz Ramón.

„Craig Breen balesete természetesen beárnyékolta ezt a versenyt, mindenki gondolt rá, együtt érzett a csapattal, a családdal és a barátokkal. Amennyire emellett lehetett, igyekeztünk kellemes hangulatban versenyezni, élveztük a hétvégét, hiszen egy új utat kezdtünk meg. Volt pár gyorsasági, ahol vagy egy beállítás nem volt az igazi, vagy nem jutott már megfelelő gumi, de ebből volt a kevesebb. Annak örülünk, hogy nem egy régóta taposott úton kell újra járnunk, hanem eljöttünk egy új utat járni, ami sportszakmailag is fejlődés, kihívás szempontjából is az, és ami nagyon fontos, hogy a fejlődés irányába mutat” – vont mérleget a navigátor.

A WRC2 kategóriában négy bajnoki pontot gyűjtött Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a WRC2 Challenger értékelésben pedig 12 pontot ért a negyedik hely. A sikert nem csak az teszi értékessé, hogy ezt az első világbajnoki futamukon érték el, hanem az is, hogy míg az ellenfelek nagy többsége az új fejlesztésű ŠKODA Fabia RS Rally2-vel indult, a mezőny elején a magyar duó volt az egyetlen, akik a ŠKODA Fabia Rally2 evo-val versenyzett. Természetesen a frissebb fejlesztésű Fabia a gyár szerint is gyorsabb, mint elődje, illetve az sem mellékes, hogy a kategória első hat helyezettje gyári támogatással versenyzik, ami egy egészen „más kávéház”.

„Pontosan arról beszéltünk Ramónnal, hogy ha a Top-Carsnak lesz ilyen autója, meg kell próbálnunk minél előbb beleülni, hogy azzal szokjunk a pályákhoz. Nálunk talán még nincs akkora jelentősége, de ha a tanulási fázisban előrébb jutunk, meglesz az a pályaismeret – amit már az ERC-ben is láttunk, hogy mennyire szükséges-, akkor lehet fokozatosan gyorsulni, és ott már számít a két autó közötti különbség” – mondta a két Fabia közötti különbségről Herczig Norbert, Ferencz Ramón pedig egyetértett vele.

„Egyértelmű, hogy az új ŠKODA Fabia RS Rally2 lényegesen gyorsabb, mint a mi autónk, ezt a mérnökünk is megerősítette. Hároméves projektben gondolkodunk, így el kell jönnie a váltásnak, de ahogy Norbi is mondta, abban a fázisban, ahol járunk, még nincs égető szükség az autóváltásra.”

Egy verseny után nehéz messzemenő következtetéseket levonni, ám a korábbi ERC tapasztalat és a Horvát Rally együtt már elég ahhoz, hogy megerősítse a jövőképet.

„Az látszik, hogy az a hároméves terv, amit kitaláltunk, nagyon sok munkával jár majd, és ami nagyon fontos, sokat kell kocsiban ülni. Nyilván elég régóta csináljuk ahhoz, hogy tudjuk, hogy ebben a sportban nincsenek csodák. Ha adott a képesség, adott az eszköz, akkor sokat kell autóban ülni az eredményhez. A WRC2 élmezőnye több éve megy a világbajnokságon. Nyilván hozzájuk mérjük magunkat, és látszik, hogy még arrébb vagyunk tőlük, de azt gondolom, hogy jó úton vagyunk. Ezen a versenyen volt már egy-egy olyan rész, ahol azt mondtuk, hogy ez már jó lesz, valami ilyesmit szeretnénk a vb-s szereplésünk során” – foglalta össze Herczig Norbert.

A ŠKODA Rally Team Hungaria következő világbajnoki futama a Portugál Rally lesz 05.11-14. között, amire a páros egy portugál bajnoki futammal készül fel.

A Horvát Rally WRC2 kategóriájának végeredménye:

1. Yohan Rossel – Arnaud Dunand Citroën C3 Rally2 2:58:45.6
2. Nikolay Gryazin – Konstantin Aleksandrov Škoda Fabia RS Rally2 2:59:01.7
3. Emil Lindholm – Reeta Hämäläinen Škoda Fabia RS Rally2 3:00:13.1
4. Adrien Fourmaux – Alexandre Coria Ford Fiesta Rally2 3:01:04.1
5. Sami Pajari – Enni Mälkönen Škoda Fabia RS Rally2 3:01:12.2
6. Gus – Andersson Jonas Škoda Fabia RS Rally2 3:03:58.0
7. Armin Kremer – Ella Kremer Škoda Fabia RS Rally2 3:10:09.8
8. Herczig Norbert – Ferencz Ramón Škoda Fabia Rally2 evo 3:12:05.1

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ