Velenczei Ádám dobogóra állhatott a Korda Racinggel

Velenczei Ádám dobogóra állhatott a Korda Racinggel

MEGOSZTÁS

Velenczei Ádám dobogóra állhatott a Korda Racinggel

Az abszolút harmadik helyen zárta a Steelvent Ózd Rallyt Velencei Ádám és Szedő Csaba a Korda Racing Hyundai i20 R5-ös versenyautójával, Vizelli Károly megismételte miskolci kategória győzelmét, Balics Ákos pedig egy ezüstéremmel lett gazdagabb.

Sikeresen zárta a hétvégét a Korda Racing, minden versenyzőjük serleggel térhetett haza saját versenyéről. Velenczei Ádám egy helyet előrelépve, pályafutása legjobb eredményét produkálva dobogóra állhatott az Ózd Ralin, a Rallye2 Salgó Rallyn Vizelli Károly ezúttal is leggyorsabbnak bizonyult a hátsókerekes autók között, az abszolútban pedig mindössze 1,3 mp-el csúsztak le a negyedik helyről. Boldogan érkezett célba Salgótarjánban Balics Ákos is, hiszen az autó végre jól muzsikált, aminek most a 7-es kategória második helye lett az eredménye.

Korda Erik: – Nagyon örülünk, hogy Ádám, Csabi és a Hyundai második versenyén felállhatott a dobogóra. Persze a szerencsére is szükségünk volt, de nagyon jól tudjuk, hogy a technikai sport már csak ilyen, nem is kell messzire mennünk, legutóbb Miskolcon épp a mi sorsunkat pecsételte meg egy defekt. Összességében csapat szinten is előreléptünk egyet Miskolchoz képest, Vizelli Kareszék ezúttal is nyerték a kategóriát illetve a Salgó Rallyn is ők voltak a legjobbak a teljes hátsókerekes mezőnyben, ami azért is nagyon dicséretes, mert az M3-as BMW-t is végig maguk mögött tudták tartani. Balics Ákosék is gyorsultak a Hondával, ők a kategória második helyével lettek gazdagabbak, úgyhogy minden párosunknak kijár a gratuláció!

Velenczei Ádám – Szedő Csaba, Hyundai i20 R5 (ORB Abszolút 3. hely): – Úgy érzem, hogy nagyon sokat haladtunk előre abban, hogy minél jobb legyen az autó, igazán hasznosnak bizonyult a verseny előtti teszt. Ami megnyugtató, hogy nem csak érzésre lett jobb, de az időeredmények is visszaigazolták, hogy gyorsultunk Miskolchoz képest. Természetesen nagyon örülünk, hiszen eddigi legjobb eredményünket értük el az Ózd Ralin, az egész csapat nagyon jól dolgozott, mindenkinek köszönjük a segítséget. Ez az eredmény azért is nagyon értékes, mert egy nagyon komoly mezőnyben, 16 R5-ös autó között értük el a harmadik helyet. Kellett egy kis szerencse is, de talán a sors most kárpótolt azért, amit tavaly, illetve idén Miskolcon elvett tőlünk.

Vizelli Károly-Nagy Péter, Lada VFTS (Rallye2 Abs.5., P12 1. hely): – Egy fura hiba ütötte fel a fejét, gyorsról-gyorsra szinte méterre pontosan ugyanott megtorpant az autó. Nem tudjuk, mi okozhatja a hibát, a házi feladat, hogy az Iseum Rallyig megtaláljuk és megoldjuk a problémát. Az abszolút mezőny marha erős lett idén, örülök, hogy ilyen ügyes pilóták vezetik az R2-es autókat. Az utolsó körben megpróbáltuk elcsípni Berényi Lászlót, aki 8,5 másodperccel állt előttünk a negyedik helyen. Vizsláson tudtunk hozni 4 másodpercet, Cereden hármat, így végül egy hajszállal csúsztunk le a negyedik helyről, de nagyon örülünk az ötödik helynek és újabb kategória győzelemnek is!

Balics Ákos – Vigh Sándor (Rallye2 Abszolút 17., 7-es kategória 2. hely): Nagyon jó volt, minden egyes percét nagyon élveztük a Salgó Rallynak. A pályák szenzációsak voltak, mindegyik nagyon tetszett és hála a Korda Racingnek a Honda is nagyon jó volt, ezúton is köszönöm a srácok munkáját. Már az első gyorsaságin elfoglaltuk a második helyet a kategóriában és nagyon boldogak vagyunk, hogy egészen a verseny végéig sikerült is megőrizni, nagyon ránk fért ez a siker, azt hiszem mindannyian megdolgoztunk érte. Talán egy dolog hiányzott, a rövid áttételű váltónk nem volt jó erre a versenyre, de ezzel együtt is végre nagyon élveztük a versenyt!

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft

***

Dupla bevetésre készül Velenczei

Bizakodva várja az Országos Rally Bajnokság második futamának rajtját Velenczei Ádám és Szedő Csaba, akik az Ózd Rally céljából Budapest felé veszik az irányt, hiszen május elsején a Nagy Futamon vesznek részt.

Velenczei Ádám: Jól sikerült a keddi tesztünk, nagyon sokat állítottunk az autón, próbáltunk minden irányba elmenni. Az elsődleges célunk az volt, hogy a difin tudjunk állítani, de emellett a gátlókkal és stabilizátorokkal is sokat foglalkoztunk, a Korda Racing mindenben maximálisan a segítségünkre volt. Az Hyundaion rengeteg állítási lehetőség van még így is, de egy jó kiindulási alapot raktunk össze a hétvégére. Összességében 40-45 km-t mentem az autóval és úgy érzem sokat gyorsultunk, sokkal jobb, mint legutóbb. Bizakodó vagyok, mert Miskolcon is voltak jó részeredményeink, így ha kamatoztatni tudjuk, amit gyorsaságban előreléptünk, akkor egy dobogós helyben is reménykedhetünk. Ami kicsit aggaszt az az időjárás, folyamatosan nézzük az előrejelzéseket és imádkozunk, hogy ne essen, mert akkor az eddigi tapasztalatainkat jóformán dobhatjuk a kukába. Vizes pályán inkább a budapesti nagy futamon mennénk, hatalmas megtiszteltetés hogy idén mi is részesei lehetünk ennek a rendezvénynek, ezúton is köszönjük a Korda Racingnek a lehetőséget.

Szedő Csaba: Pozitívan állunk az előttünk álló versenyhez, és nagyon bízunk benne, hogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. A pályák számunkra abszolút ismerősök lesznek, oda-vissza mentünk már rajta, különösképp a vasárnapiak, ahol szinte otthon leszünk. Úgy érezzük, hogy mindkét napnak meglesz a döntő gyorsaságija, szombaton a körgyors, ahol a szerencsén is sok múlhat, mert itt fel lehet tartani egymást, vasárnap pedig Cered lehet sorsdöntő, amit mi nagyon szeretünk, és elég jól ismerünk.

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ