Van mit kiköszörülni

Van mit kiköszörülni

MEGOSZTÁS

A Balogh János-Szőke Tamás páros az egri debütáló futam után Miskolcon folytatja a bajnokságot. Tavaly a Jani részéről hazainak számító verseny nem sikerült túl jól a pilótának, így idén lesz lehetősége a szépítésre és kiköszörülni a csorbát, új navigátorával az oldalán.

Balogh Jani: „Igyekeztünk feldolgozni az Eger Ralin történteket és építkezni az ott megszerzett tapasztalatokra. Merőben más lesz a miskolci futam, mint a szezonnyitó volt a pályák jellegét tekintve, valamint az időjárás is teljesen más arcát mutatja. Igazi tavaszi körülmények várnak ránk, amiben a változékonyság is komoly szerepet kaphat, hiszen egy-egy zápor könnyen kialakulhat. A szerdai tesztünket sikeresnek értékeljük, sokat mentünk az autóval és több beállítást is kipróbáltunk. Teljes mellszélességgel várjuk a rajtot és egy egészséges drukk van bennünk.”

Az idei Miskolc rallye első napján egészen a szlovák határ mellé kell elautóznia a párosoknak, másnap viszont a hagyományos bükki szakaszok teljesítése lesz a program.

Balogh Jani: „Teljesen más karakterisztikájú autót kell használnunk mind a két versenynap. Az szombati pályákat már elég régen használtuk és az R5-ös autókkal még soha nem közlekedett itt a mezőny. A hernádvécsei és szemerei szakaszok alapvetően jó minőségűek, nem túl szélesek, ezzel ellentétben a teljesen új gyorsaságiként bekerülő selyebi aszfaltcsík már inkább Sajókazára hasonlít. Nagyon tempós és leginkább nyújtott kanyarok jellemzik a kétsávos utat. Vasárnap a Bükköt kell bevennünk ahol már mindenki rendelkezik némi tapasztalattal. A mi tavalyi emlékeink nem túl mérvadóak, hiszen a mostani egy merőben más autó, mint amivel egy éve Mályinkán kalandba bonyolódtunk.”

Péntek este az utolsó párosok között gurulhat a Salakarénába Jani és Tomi, remélhetőleg ekkor már kellőképpen felfokozott hangulatban lesz a publikum, mire megkapják a zöld lámpát.

Balogh Jani: „Egy rendkívül szoros versenyre számítunk Miskolcon, hiszen azt már az egri hétvége is megmutatta, hogy magabiztosan és gyorsan kell közlekednie annak, aki az elejében akar menni. Remélem minél hamarabb megjön a komfort érzetem az autóban és akkor mi is egyre inkább ott tudunk lenni az élbolyban.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ