Újra ismeretlen pályákon – MOL Racing Team

Újra ismeretlen pályákon – MOL Racing Team

MEGOSZTÁS

Újra ismeretlen pályákon

Először versenyez a Rally Liepaján Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A Rali Európa-bajnokság harmadik versenyén az előző szezonban nem indult a Mol Racing Team párosa, ám az eddigi tapasztalatokkal felvértezve jó eredményre számítanak a versenyzők.

A Kanári-szigetektől remek hangulatban búcsúzott Herczig Norbert és Ferencz Ramón, és ez meghatározta a lettországi versenyre való felkészülést is. A Volkswagen Polo GTI R5-tel folyamatosan élmezőnybeli időket autózott a MOL Racing Team párosa, és ezzel a lendülettel utaztak a következő forduló helyszínére is. A Rally Liepaján 2018-ban nem indult a csapat, így ismét új pályákat kell feldolgozni, de most már rutinos ERC résztvevőként ez nem annyira nehéz feladat, mint amekkora az első évben volt. Ráadásul a hétvégén kisebb jubileumot ünnepel pilóta és navigátor, ez lesz a tizedik közös versenyük, több ezer kilométer gyorsasági kilométer szerepel már a közös történetükben. A lett versenyen 13 gyorsasági szakaszon összesen 206,6 kilométert kell teljesíteni, az össztáv pedig 859 kilométer lesz. A verseny hete szokás szerint teszttel kezdődött, ahol Herczig Norbert fülig érő mosollyal szállt ki az autóból.

„A mai napon végig úgy éreztem magam, mint amikor sportolás közben abba az ideális állapotba kerül valaki, amikor minden sikerül, minden nagyon gördülékenyen megy, és minden pillanat örömet okoz” – kezdte a beszámolót Herczig Norbert. „ Elképesztő, hogy december óta, amikor először teszteltünk a Volkswagen Polo GTI R5-tel, mennyit fejlődött az autó úgy, hogy murván már a kezdetektől fogva kimagaslóan jó volt. Azóta változtak a lengéscsillapítók, és most a Michelintől is új gumikat kaptunk erre a versenyre. Bármit, amit kigondoltam, megcsinálta az autó. A féktávok, a kigyorsítások, a stabilitás, mind-mind álomszerű volt.”

A Rally Lipeja pályáit általában a Finn Ralihoz hasonlítják. A gyors murvás szakaszokon sokszor ötödik fokozatban, 170-190 km/h-ás sebességgel száguldanak az autók, a tempós részek végén pedig precíz féktávokat kell venni. Herczig Norbert szereti az ilyen típusú gyorsaságikat, itthon leginkább a Szombathely Ralin versenyeztek hasonló pályákon, ahol Norbi többször is a dobogó tetején fejezte be a versenyt.

„Az elmúlt két futamon is sok új pályát kellett feldolgoznunk, és látszik, hogy az összhang nagyon jó közöttünk. Ramón tökéletesen ráérzett, hogy milyen itinerrel tudok igazán gyors lenni, és az információkat is nagyon jól adja vissza. Emellett arra is alapozhatunk, hogy a BRR csapatnak ezen a helyszínen is komoly rutinja van, és a Volkswagen Polo GTI R5-is nagyon jó murván” – foglalta össze az előzetes várakozásokat Norbi.

A lettországi futamon ismét nagyon erős mezőnyben kell helytállnia a magyar párosnak. A 21 db R5-ös induló között, a MOL Racing Team autója a 4-es rajtszámmal versenyez, az ellenfelek között pedig a megszokott mezőny mellett feltűnnek a rutinos északi pilóták is, közöttük Oliver Solberg is. A 2003-as világbajnok fia szintén egy Volkswagen Polo GTI R5-tel nevezett, így márkatársként lesz ott a pályákon.

A végeredménnyel kapcsolatban a versenyzők ezúttal nem fogalmaztak meg konkrét elvárásokat. Ha ugyanazzal az érzéssel gurulnak vasárnap este a céldobogóra, mint amit a Kanári-szigeteken éreztek, az azt jelenti majd, hogy jó ritmusban, magabiztosan, jó tempóval teljesítették a futamot, ennek pedig látszania kell az eredményen is. Szokás szerint fontos részei lesznek a hétvégi futamnak a szurkolók is. Lettországban is sok magyar ralirajongóra számít a csapat, és a közösségi oldalakon kapott buzdításért is hálás Herczig Norbert és Ferencz Ramón.

A Rally Liepaja programja:

05.24., péntek:
14:30 szabadedzés
17:00 kvalifikáció
20:30 rajtceremónia

05.25., szombat:
12:00 SS1 – 14.92 km
12:50 SS2 – 14.70 km
14:00 SS3 – 28.68 km
16:15 SS4 – 26.60 km
17:25 SS5 – 15.15 km

05.26., vasárnap:
08:40 SS6 – 6.53 km
09:30 SS7 – 18.30 km
10:45 SS8 – 10.29 km
11:40 SS9 – 1830 km
15:00 SS10 – 10.81 km
15:45 SS11 – 15.77 km
17:00 SS12 – 10.81 km
17:45 SS13 – 15.77 km
19:05 Céldobogó

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:
március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt
május 24-26.: Rally Liepaja, murva
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

Forrás: MOL Racing Team

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ