Újra egy ismerős helyszín következik – PZM 76° Rally Poland

Újra egy ismerős helyszín következik – PZM 76° Rally Poland

MEGOSZTÁS

Újra egy ismerős helyszín következikA Rali Európa-bajnokság negyedik versenyhétvégéjén Lengyelországba utaznak Herczig Norberték. A korábbi világbajnoki helyszíneken újra nagyon gyors murvás szakaszok várnak a MOL Racing Team párosára.

2018-ban úgy búcsúzott a lengyelországi futamtól Herczig Norbert, hogy minél előbb visszatérne, hogy kamatoztassa a megszerzett tapasztalatokat. Még egy évet sem kellett várni, mert a 76. Lengyel Rali az őszi időpont helyett a nyár elejére került, és míg a magyar páros számára tavaly itt zárult a szezon, most a verseny vége épp a félidőt jelenti majd. Merthogy időközben kibővült a program, Herczig Norbert és Ferencz Ramón változtatott a kezdeti terveken, és a lengyel versenyt követő római futamon is elindul majd.

A Liepaja Ralin megmutatkozott, hogy egy sikeres Eb szezonhoz szükséges az, hogy minden pályát ismerjünk, és ne érjenek minket meglepetések. Mivel tavaly kihagytuk az olaszországi futamot, idén a támogatóinkkal együtt úgy döntöttünk, hogy elindulunk a júliusi versenyen is. Ez egyelőre főként adminisztratív munkát jelentett, a felkészülésünk középpontjában a Lengyel Rali állt. Alaposan átnéztük az elmúlt évben készült itinereket és a belső kamerás felvételeket, ami nagyon hasznos volt, bár a szervezők alaposan átalakították az útvonalat.” – mondta Herczig Norbert.

A 76. Lengyel Rali újra 15 gyorsasági szakaszt tartalmaz majd, de valóban sok lesz a változás. A rendezők célja az volt, hogy kompaktabb versenyt szervezzenek, kevesebb közúti etap útvonallal. A kitűzött célt sikerül elérni, a gyorsaságik hossza csak nem ugyanannyi, mint az elmúlt évben, de a majd 1000 kilométeres össztáv 300 kilométerrel csökkent, és vasárnap kora este helyett már délután a céldobogóra gördülhetnek az autók. Az útvonalból kikerült az a rész is, ahol Norbiék tavaly az első gyorsaságin meglátogattak egy helyi kiskertet, így Norbi abban már biztos, hogy nem lesznek visszatérő vendégek a lengyel a családnál. A többi tapasztalatra viszont építeni fog pilóta és navigátor, hiszen tavaly úgy fejezték be a versenyt, hogy pontosan tudták, hol lehet még tovább gyorsulni.

A MOL Racing Team programja a már megszokott rutin szerint zajlik, a BRR csapat  mérnökeivel együtt a verseny előtt újra egy teszten állították be a Volkswagen Polo GTI-t.

„Az idei év leghasznosabb tesztje volt a mai” – kezdte Herczig Norbert kedden kora este a szerviznél. „Minden eddiginél többet tudtunk menni, és a kijelölt pálya is olyan volt, mint amilyen a versenyen vár ránk, Ramónnal újra hozzászoktunk a nagy sebességhez a murván. Kaptunk egy új fejlesztésű lengéscsillapító szettet is, ezzel sokkal precízebben lehet vezetni az autót, és az ugratók után is másképp viselkedik a kocsi. Az Azori-szigetek után most változott az autó viselkedése, az eddiginél kevesebbet mozog a karosszéria, feszesebb lett a kocsi.”

Lengyel magyar két jó barát – szól a mondás, és ebből már a teszten ízelítőt kapott a MOL Racing Team párosa. A MOL helyi disztribútorait látta vendégül a csapat, akiket lenyűgözött a Volkswagen Polo GTI R5 sebessége. A hétvégi futamon pedig biztos, hogy a pályák szélén szurkolnak majd Herczig-Ferencz párosnak. Szokás szerint magyarok is buzdítják majd a versenyzőket, több csoport is jelezte, hogy útra kelnek, és mindenképp ott lesznek a hétvégén a Mikolajki környéki gyorsasági szakaszok mentén, így a magyar zászlók ismét ott lesznek a versenyen.

A pályabejárás után a pénteki kvalifikáció lesz az első valódi tétre menő felvonása a Lengyel Ralinak. Ennek eredménye alapján választhatnak rajtpozíciót a versenyzők, majd péntek este már egy 2.5 kilométeres szuperspeciállal megkezdődik a verseny. Érdekesség, hogy ezt a szakaszt szombaton is két alkalommal teljesítik a párosok, de az igazán nagy dolgok majd a 20 kilométer feletti gyorsaságikon dőlnek el. A Lengyel Rali az utolsó pillanatig izgalmas lesz, a 15. záró gyorsasági is 22.5 kilométeres, ami a technikának és az abroncsoknak is komoly megpróbáltatást jelent majd.

A Lengyel Rally programja:

06.28. péntek:
10:30   Kvalifikáció
16:00   Rajtceremónia
18:00   SSS1 Mikolajki Arena 1– 2.50 km

06.29. szombat:
08:30   SS2 Paprotki 1 – 11.26 km
09:31   SS3 Stare Juchy 1 – 13.86 km
10:20   SS4 Olecko 1 – 28.62 km
12:45   SSS5 Mikolajki Arena 2 – 2.50 km
14:15   SS6 Paprotki 2 – 11.26 km
15:15   SS7 Stare Juchy 2 – 13.86 km
16:05   SS8 Olecko 2 – 28.62 km
18:30   SSS9 Mikolajki Arena 3 – 2.50 km

06.30. vasárnap:
08:45   SS10 Mikolajki MAX 1 – 9.34 km
09:35   SS11 Gmina Mragowo 1 – 11.34 km
10:20   SS12 Uzranki 1 – 22.54 km
12:15   SS13 Mikolajki MAX 2 – 9.34 km
13:05   SS14 Gmina Mragowo 2 – 11.34 km
13:50   SS15 Uzranki 1 – 22.54 km
15:10   Céldobogó

A Rali Európa-bajnokság 2019-es versenynaptára:
március 21-23: Azores Airlines Rallye, murva
május 2-4.: Rally Islas Canarias, aszfalt

május 24-26.: Rally Liepaja, murva
június 28-30.: Rally Poland, murva
július 19-21.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 16-18.: Barum Czech Rally Zlín, aszfalt
szeptember 27-29.: Ciprus Rally, murva
november 8-10.: Rally Hungary, aszfalt

Forrás: MOL Racing Team

matezsoltee

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ