Újra dobogón Hibjánék

Újra dobogón Hibjánék

MEGOSZTÁS
Hibján – Szurovcsák / Steelvent Ózd Rally 2018

Szedte a lábát a Citroen C2R2 Max az Ózd-Salgó Ralin. A hibamentes autózásnak köszönhetően Hibján Joci és Szurovcsák Pisti 3. helyen végzett 2WD-ben és a 6-os kategóriában egyaránt.

Az Ózd-Salgó eredményetek azt mutatja megérte éjszakázni.

– Rengeteget melóztunk a Citroenen, hogy ott lehessünk ezen a versenyen. Előtte csak bíztunk benne, hogy megéri hajtani, most viszont már biztosan tudjuk, hiszen 2WD-ben és a 6-os csoportban is 3. helyen végeztünk. Tökéletesre sikeredett az újraépítés, talán jobb, mint valaha. Elégedetten tértünk haza. A kocsi jól szerepelt, mi pedig próbáltuk elfelejteni a múltkori incidenst, és nyomni a gázt, még ha nem is padlón.

Semmilyen technikai probléma nem akadályozott benneteket?

– Nem szerencsére. Boldogok vagyunk, mert sikerült hibamentesen befejezni. Nem sok tennivaló volt menet közben a kocsival, csak leporolni kellett és gurulhattunk is a következő szakaszra. Illetve a kerekeket lenyomatékoltuk, mert iszonyat sokat mentünk, még úgy is, hogy voltak elmaradt gyorsaságik. Mindegyik szakaszt élveztük, de őszintén megmondom, nem autóztunk 100%-osan, csak bennünk volt az a pici félsz a veszprémi crash után. De a célba érést tűztük ki, és ezt kipipáltuk. Minden a tervek szerint alakult, rendesen megdolgoztunk a dobogó legalsó fokáért is.

Tudatosan nem reszkíroztatok?

– Valamilyen szinten igen, nem szerettünk volna úgy járni, mint az előző versenyen. Ezért inkább stabilan tartottuk a harmadik helyet, nem akartunk kockáztatni. Talán túlzottan is visszafogtuk magunkat, de úgy gondoljuk jó döntést hoztunk. Értékes pontokat tudtunk gyűjteni, és kicsit feljebb is húztuk magunkat a régi álláshoz képest. A bajnokságban lévő helyünket tartottuk szem előtt, jelenleg ott vagyunk az elejében, de még van két mindent eldöntő futam.

Még ezután jön majd az igazi nagy hajrá?

– Természetesen hajtunk tovább. Pécs a következő állomás, aztán Zemplén. Már most várjuk, de azért van egy kis idő addig újra átnézni a kocsit, bár semmi extra teendő nincs, elég volt a múltkor a nagy melóból. Egy alap revízió és irány Mecsek.

Reklámpartnerünk:

ABT Roll Kft.; Cornexim Kft.; Hunova Trans Kft.; Szimita-Trade Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Gerda Trans Kft.; K+K Spedit Kft.; Nyírségtefu 2009 Kft.; Kompresszor Varga-GH Kft.; Varga-IC Bt.; Kelet Power Kft.;

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Máté Zsolt

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ