Újabb pontszerzés a cél az ADAC Junior Cup második versenyhétvégéjén

Újabb pontszerzés a cél az ADAC Junior Cup második versenyhétvégéjén

MEGOSZTÁS

Somosi Alexander és Kakuszi Ádám ezúttal az oscherslebeni ringen gurul pályára az egyik legerősebb nemzetközi utánpótlás sorozatban

A 220 Volt H-Moto Team két ifjú motorosa, Kakuszi Ádám és Somosi Alexander a hétvégén folytatja szereplését az egyik legerősebb nemzetközi utánpótlás sorozatban, a német ADAC Junior Cup-ban. Ezúttal Oschersleben ad otthont a viadalnak – az Endurance-vb betétfutama –, ahol mind Alex, mind pedig Ádám az asseni bravúros szereplést követően újabb pontszerzéssel szeretné zárni a második versenyhétvégét.

A 220 Volt H-Moto Team ifjú tehetségei ezúttal az oscherslebeni ringen gurulnak pályára – az Endurance-vb betétfutama –, hogy folytassák szereplésüket az idei ADAC Junior Cup sorozatban. Az asseni idénynyitón egyaránt pontszerzőként záró Kakuszi Ádám és Somosi Alexander – utóbbi a 8., míg előbbi a 12. helyen végzett – a hétvégén újfent olyan pályán motorozik, ahol eddig még nem versenyzett, sőt, Ádám még sosem motorozott itt. Alex ugyanis az elmúlt héten tesztelt a német ringen, így némi előnyben várhatja csapattársához képest a versenyhétvégét. Kicsit könnyíti a helyzetüket, hogy ezúttal az asseni versennyel ellentétben legalább lesz lehetőségük megismerni a német aszfaltcsíkot a pénteki szabadedzés során. Mindkét fiatal jó formában várja az újabb megmérettetést – ráadásul két futamot is teljesítenek majd –, és abban bíznak, Assen után Oscherslebenből is fontos pontokkal távoznak.

“Mivel eddig még sosem mentem ezen a pályán, úgy döntöttünk a múlt héten, hogy részt veszünk egy pályanapon, hogy legalább megismerjem a következő versenyem helyszínét. A teszt annak ellenére hasznosnak bizonyult, hogy mindössze háromszor tudtam a pályára felmenni, de így legalább annyi pályaismerettel már rendelkezem, hogy a pénteki edzésen a beállításokkal is tudunk majd foglalkozni. Bízom abban, hogy ezúttal előrébb tudok mindkét versenyen végezni, mint az asseni szezonnyitón, és ezzel előrébb léphetek majd az összetettben” – jelentette ki Somosi Alexander.

Csapattársa, Kakuszi Ádám is tesztelhetett – igaz, ő itthon –, ráadásul örül annak, hogy ezúttal két versenyt rendeznek a hétvégén, amire a motorozás mellett fizikai edzésekkel készült.

Még nem mentem ezen a pályán, de számtalan videót megnéztem német ringről, és a belső kamerás felvételek alapján próbáltam meg memorizálni a kanyarok sorrendjét. A videózás mellett kemény erőnléti edzésekkel is készültem a hétvégére. A tervek alapján az első szabadedzésen megpróbálom megismerni a lehető legjobban a pályát, míg utána szeretnék folyamatosan gyorsulni. Mindenképpen szeretnék előrébb végezni az asseni helyezésemnél, a célom egyértelműen a legjobb tíz közé kerülés. Annak örülök, hogy két futamon is rajthoz állhatunk, hiszen így lesz lehetőségem a maximumot kihozni magamból” –mondta Kakuszi Ádám.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ