Tereprali – Bugacon rajtolt a szezon

Tereprali – Bugacon rajtolt a szezon

MEGOSZTÁS

Pénteken délután az Adrenalin Kupa első szakaszával hivatalosan is elrajtolt a Tereprali Országos Bajnokság/I.O.B.C. (International Open Baja Cup) sorozata. A majdnem ötven nevezőnek két mért etapot kellett teljesítenie, de az igazi verseny csak holnap kezdődik.

Az autósok között mintha semmi sem változott volna tavalyhoz képest, a Miroslav Zapletal Marek Sykora páros megállíthatatlanul száguld. Már az első nap folyamán megnyugtató előnyre tettek szert, a nyomukban lévő Zdenek Porizekék hat és fél perces lemaradással követik őket. A harmadik helyen a lengyel Molgo Pawel – Jandrowicz Janusz duó áll. Legjobb magyarként Varga Imre és Garamvölgyi Zoltán legénysége végzett.

A side by side buggyk harcában szintén a külföldi versenyzők domináltak, Martin Muller és fia nyakán ott lohol a tavalyi győztes Ivo Sevcik Ladislav Zavtrálek kettős, Miroslav Stocerz és Rafal Marton pedig nagyon közelről szemléli az eseményeket. A magyarok közül Kéry Szilveszter és Bartha Barbara az előkelő negyedik helyen áll.

A kamionosoknál három magyar küzdelméből kerül majd a győztes, jelenlegi állás szerint Fazekas Károly, Kovács Miklós, Merkovics Viktor a sorrend, az élen álló Fazekasék komoly fórral vezetnek az első szakasz után.

A motorosoknál három magyar fiú űzi-hajtja egymást, Kárpáti Péter, Májer Viktor és Horváth Lajos négy percen belül van, a tereprali motoros szekciója pedig tipikusan az a terület, ahol ez a különbség nem jelent ledolgozhatatlan előnyt. A képzeletbeli sort a quadosok zárják, ahol a nagy visszatérő Heiszler Károly áll az élen, megelőzve Gombás Attilát és Sandra Ulrichovát.

Az Adrenalin Kupa szombati napján több mint 200 kilométer vár a résztvevőkre.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ