Július 12-14. között a Magyar Országos Rally bajnokság negyedik versenyével, a Székesfehérvár Rallye-val folytatódik az idei versenyszezon. Az aszfaltos futamon a Rally1-es mezőnyben természetesen Turán Frigyes és Zsiros Gábor is rajthoz állnak a Volkswagen Polo GTI R5-tel, hogy tovább növeljék bajnoki pontjaikat.
Öt év után újra aszfalton rendezik meg a Székesfehérvár Rallye-t, ahol a versenyzőknek két nap alatt 11 gyorsasági szakaszt és közel 134 versenykilométert kell teljesíteniük. Az elmúlt tíz év tíz leggyorsabb ORB-futamát tartalmazó listán négyszer is szerepel az aszfaltos székesfehérvári verseny. A 2018-as megmérettetés a második leggyorsabb futam volt a 133.1 km/h-s átlagsebességével.
“Eddig murvás terepen zajlott a Székesfehérvár Rallye, de most öt év után újra aszfalton versenyzünk, így kicsit fel kellett frissítenem a régi emlékeket. Alapvetően jók lesznek a pályák, ugyan első nap háromszor kell teljesítenünk az oroszlányi gyorsaságit, ami monotonnak ígérkezik, de a városi szuperspeciálon szeretnénk kiszolgálni a nézőket és látványosan autózni. Nem lesz könnyű verseny, akár gyorsról gyorsra is változhat a pályák tapadása, amire előre készülünk. Megpróbáljuk a legjobb beállításokat megtalálni és jó tempót autózni. Nagyon meleg lesz hétvégén, így ezekre a körülményekre is próbálunk fizikálisan felkészülni” – mondja Turán Frici.
Friciék a verseny előtti csütörtökön egy sajtótájékoztatót is tartottak a Castrum Hotel**** Székesfehérvárban, ahol a Székesfehérvár Rallye kiemelt nézői pontjairól és a biztonság fontosságáról is beszéltek.
“A szervizpark a Sóstói Stadion parkolójában kapott helyet, itt mindenki testközelből láthatja az autókat, a látványos, szórakoztató szuperspeciált pedig a város elvárásai alapján a Palotai úton rendezzük meg szombaton este 19.20 órától” – tájékoztat Lakatos Róbert, főszervező.
“Kicsit sajnáljuk, hogy hétvégén a vegyes pályák mellett végül csak aszfalton versenyezhetünk, mert nagyon szeretjük a fehérvári murvás gyorsasági szakaszokat, de ebből kell kihoznunk most a maximumot. A céljaink nem változtak, szeretnénk nyerni és növelni a bajnoki pontjaink számát. Úgy érezzük, felkészültek vagyunk, meglátjuk ez mire lesz elég az erős mezőnyben. Igazi klasszikus, tempós szakasz az oroszlányi, valamint Pusztavám is izgalmasnak ígérkezik a csúszós, fehér aszfaltjával. Biztos, sok néző kilátogat majd a versenyre, várjuk már a hétvégét” – teszi hozzá Zsiros Gabi.