Rossiék előtt bizonyíthat a 220 Volt H-Moto Team két fiatalja

Rossiék előtt bizonyíthat a 220 Volt H-Moto Team két fiatalja

MEGOSZTÁS

Somosi Alexander és Kakuszi Ádám újabb pontszerzéssel folytatná szereplését az ADAC Junior Cup következő versenyhétvégéjén, míg az utánpótlás reménységei ezúttal Kakucson szállnak motorra

A 220 Volt H-Moto Team két ifjú motorosa, Kakuszi Ádám és Somosi Alexander a hétvégén folytatja szereplését az egyik legerősebb nemzetközi utánpótlás sorozatban, a német ADAC Junior Cup-ban. A sachsenringi pályán ezúttal a világ legjobb motorosai előtt bizonyíthatnak, hiszen a Moto GP betétfutamaként kerül megrendezésre a versenyük, azaz Valentino Rossi is kíváncsi lehet majd a fiatalokra. Kispataki Viktor, a fiúk edzője úgy véli, a példaképek közelsége a legjobbat hozhatja ki belőlük. A csapat utánpótlás versenyzői ugyanakkor Kakucson folytatják a szereplésüket.

A 220 Volt H-Moto Team ifjú tehetségei ezúttal a németországi Sachsenringen gurulnak pályára, hogy folytassák szereplésüket az ADAC Junior Cup sorozatban, ráadásul Kakuszi Ádám és Somosi Alexander ezúttal a világ legjobb motorosai, a Moto GP menői előtt bizonyíthatják tehetségüket. Mindkét ifjú motoros nagy izgalommal várja a megmérettetést, noha ezen a hétvégén sem rendeznek szabadedzést a sorozat versenyzői számára.

Már nagyon vártam ezt a hétvégét, hiszen élőben láthatom a Moto GP sztárjait, előttük motorozhatok. Nekem már volt alkalmam ezen a pályán versenyezni, ráadásul pont ebben a sorozatban, így bízom abban, hogy a 2015-ös tapasztalataim segíteni fognak a minél jobb eredmény elérésében. Nagyon odateszem magam, hiszen szeretném idei első dobogós helyezésemet megszerezni, annak ellenére, hogy ezúttal szombaton délután rendezik majd meg a futamot” – jelentette ki Somosi Alexander.

Csapattársa, Kakuszi Ádám viszont hátrányban lesz – nemcsak Alexander, hanem a mezőny nagy részéhez képest –, hiszen még sosem körözött ezen a ringen, és azonnal az időmérőn kell majd elkezdenie a pályával való ismerkedést. Ennek ellenére derűlátóan várja az újabb megmérettetést.

Nem mentem még ezen a pályán, de megpróbáltam felkészülni az Xbox segítségével. Bízom abban, hogy sikerül minél hamarabb megismernem a ringet, annak ellenére, hogy ezúttal sem lesz szabadedzésünk. Ez nagyon fog hiányozni, hiszen a legutóbb is sikerült folyamatosan javulnom. A mögöttünk hagyott majd egyhónapos szünetben rengeteget edzettem motoron és konditeremben, így felkészülve várom a hétvégét. Nagyon feldob, hogy egy pályán versenyezhetek a példaképeimmel” –mondta Kakuszi Ádám.

A két fiatal edzője, Kispataki Viktor úgy látja, ha Alex eléri a 2015-ös formáját, a dobogóért harcolhat, míg Ádámtól a pontszerzés a reális elvárás.

Az kifejezetten jót fog tenni mindkettőjüknek, hogy nemcsak a világ legjobbjai előtt bizonyíthatnak, hanem vélhetően rengetegen lesznek a nézőtéren is. Úgy vélem, Rossiék jelenléte feldobja majd mindkettőjüket, a hozzáállásukkal nem lesz gond, ebben biztos vagyok. Nagyon fog hiányozni, hogy ezúttal sem rendeznek a fiataloknak szabadedzéseket, ami akár másodpercekben is mérhető lesz. Mindez főleg a pályát még nem ismerő Ádámnak lehet hátrány. A pontszerzés mindkettőjüktől elvárható, sőt, amennyiben Alex kihozza magából a maximumot, és végre a régi énje gurul ki a pályára, akkor tőle egy dobogóközeli helyezés sem elképzelhetetlen” – állította az egykori vb-motoros.

A 220 Volt H-Moto Team legifjabb versenyzői számára is folytatódik az idei bajnoki szezon: Kecskés Bence és Tomi, Szilágyi Krisztián és Milán, Szilárd Zalán és Varga Tibi a MAMS Kispályás Utánpótlás Bajnokságban, Kakucson gurul pályára, akárcsak az IMR Junior Kupa keretén belül a csapat két tapasztaltabb versenyzője, Kiss Viktória és Kovács Bálint. Sajnos ezúttal sem lesz teljes a csapat, hiszen a tavaly, a PW50 Speciálban bajnoki címet szerző Vincze Hanna sérülés miatt biztosan kihagyja a kakucsi fordulót, míg Kovács Zoli rajthoz állásáról holnap reggel döntenek az orvosok.

A Sachsenringi hétvég menetrendje (ADAC Junior Cup):

Péntek (06.30)

16:45-17:15 – 1. időmérő edzés

18:45-19:15 – 2. időmérő edzés

Szombat (07.01)

17:35 – verseny (15 kör)

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ