Résen kell lenni – Jánosa Ákos – Rubócky Attila

Résen kell lenni – Jánosa Ákos – Rubócky Attila

MEGOSZTÁS
Fotó: matezsoltee / www.rvo.hu

 

A 23. HELL Miskolc Ralin már az új Peugeottal ált rajthoz Jánosa Ákos és Rubócky Attila. Sikerült az abszolút és a kategória értékelésben ötödik helyen végezniük, de bíznak a menet közbeni javulásukban, ahogy gyűlnek majd a versenykilométerek.

„Meglepetésünkre nagyon sokat fejlődött a Rally2. Eddig is voltak nagyon gyors párosok, és ehhez jöttek még újak, akik még gyorsabbak voltak. Felfoghatatlan, hogy milyen hipersebességgel kell közlekedni, hogy benne legyen az ember az elejében. Az első öt-tíz helyezéshez rohadtul kétlábbal kell nyomni a gázt, és nem csak itt-ott, hanem az elejétől a végéig. Engem az, hogy ilyen erős a mezőny doppingol. Az pedig felfoghatatlan, hogy kategóriában és abszolútban is ötödikek lettünk Rali2-ben, ami ORB-ben az idők szerint első helynek felel meg. A nézők és a fotósok visszajelzése szerint kívülről látványosan autózott a mezőny, tehát nem csak mi éreztük jól magunkat. A miskolci futamon fel lettek állítva a kategóriában szekciók, ahonnan előrébb kell lépnünk, és fejlődni nagyon-nagyon gyorsan. Kánóról mikor lejöttünk, örültem, hogy jöttünk egy jó időt, erre nem befurakodtak még elénk hárman. Na pont az ilyenek miatt folyamatosan feszegetni kell a határainkat és gyorsulni minél hamarabb, mert ez nekünk nem elég. Igazából az idei év úgy néz ki, hogy nagyon jó autók és pilóták vannak, és bárkinek kijöhet a lépés, de résen kell lenni. Egy pillanatig sincs olyan, hogy egy kicsit szusszansz vagy leeresztesz. Nem lehet, majd a verseny után. A kocsi hibátlan, amin kell átmegy, jól dolgozik a futóműve és ami fontos még, hogy kezesbárány. Potenciál bőségesen van még az autóban, nekem kell hozzászoknom és jobban kiautózni. Nem vagyunk elégedetlenek így az első futam után, de ez hosszútávon kevés lesz a jelenlegi kategória felállást tekintve” – jelentette ki Ákos.

„Az autó kiválóan viselkedett, meglepően jó tulajdonságokkal rendelkezik, amihez fel kell nőni. A féktávokon javítunk majd, amelyhez pár versenyre szükség lesz még, de egy hosszú utat kezdtünk el bejárni, aminek ez elején tartunk. Minél hamarabb rátalálunk a ritmusra, annál hamarabb felvehetjük a harcot a többiekkel. Nagyon erős mezőnnyel szembesültünk, nehéz lesz lépést tartani, ezáltal fel fog értékelődni mind a Rali2 és a kategória is. Várom a következő versenyt, hogy mennyivel tudunk majd gyorsabbak lenni. Sok mindent kipróbáltunk menet közben, mert még a kocsi normáit nem annyira ismerjük. Mennyi benzin, hány pótkerék és hasonlóak. Ez majd kialakul, hogy lesz a legjobb számunkra. Én jobb oldalról úgy vettem észre, hogy túl nagy gondot nem okoz Ákosnak az új technika, ügyesen bekezdett vele, csak hát apróságok, amin sok múlik, mint féktávok, javulni kell. Ütőképesnek kell lenni, mert egy jó év áll előttünk, ahol bármi lehetséges, és lesznek még menet közben adok-kapok helyzetek, ebben biztos vagyok. Mixi feltette az i-re a pontot, érzi a kocsit és letolja, ahogy kell, de a többi pilóta is ügyesen autózik. Aki ebben a kategóriában bajnok tud majd lenni, az nagyon nagy király lesz. Minden versenyen ott kell lenni, és az elejétől a végéig tövig kell nyomni” – mondta Rubó.

Reklámpartnereink:

Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; D Safety Engineering & Consulting Kft. – Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. – Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda; ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Fábián Kft. – Autószalon és Szerviz; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY KFT. – Építőipari kivitelezés; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System Tam – Informatika; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági Gépberendezések;

Szöveg: Tiba Anita

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ