Rengeteget kell még tanulnunk

Rengeteget kell még tanulnunk

MEGOSZTÁS

Nem sikerült a Mikulás Ralinak felülírni a zempléni versenyt Hibján Joci és Szollár Csabi részére, de a fiúk nincsenek elkenődve, készülnek 2022-re.

 Ez sem a ti versenyetek volt sajnos.

– Nagyon nem. Az első gyorsot még be tudtuk fejezni, de a másodikon már csak vagy öt-hat kilométert mehettünk. Kezdettől elspórolva autóztunk, viszont így is örültem, hogy elég jónak tűnt az időnk, a kocsi is könnyedén vette a nehéz akadályokat, semmi nem hátráltatott. Aztán persze teljesen mindegy volt, mert ki kellett sajnos állnunk. Szerettük volna kitapasztalni az autó rejtelmeit murván, de erre nem maradt elég időnk.

Mi történt a Forddal?

– Elszakadt a féltengelyünk, ezért is döntöttem úgy, hogy félre állok. A hosszú gyorson nem akartam gyötörni az autót, vagy akár még több kárt tenni benne. Egyszerűen a balos féltengelynek a belső csuklója szétszakadt. Igazából még nem tudjuk az okát, majd szétszedjük és akkor kiderül. Nyilván tudtuk, hogy hová megyünk, erre még jött a nem túl kegyes időjárás, nagyon nem lepődünk meg, csak rossz érzés volt ismét így befejezni egy futamot.

A teszten nem volt semmi előjele?

– Nem észleltünk ilyen…sőt semmilyen gondot. Igaz keveset tudtunk menni, mert hamar ránk sötétedett, és nem kerültünk annyiszor sorra, ahányszor szerettük volna. Nagyon sáros, köves, dagonyás volt a pálya, mostoha körülményeket kaptunk mi versenyzők, de ennek ellenére jó fékutakat lehetett venni.  Nem csúszott túlságosan, vagyis élveztük, ameddig mentünk verseny előtt, illetve már élesben. Egyébként azóta megfordult a fejünkben, hogy ha kétszer ennyit tudunk menni a teszten, akkor lehet ott kijön ez a hiba, és verseny előtt lett volna lehetőségünk orvosolni. De a raliban sincs, mi lett volna „ha”… ez így alakult, ha nehéz is, el kell fogadnunk.

Csak így mégsem úgy zártátok a szezont, ahogy terveztétek.

– Valóban nem így szerettünk volna elbúcsúzni, de talán erre mondják, hogy „Ember tervez…”. Fejben szépen felépítettük, hogy milyen ütemben kell haladnunk annak érdekében, hogy kellő tapasztalatot gyűjtsünk, viszont ezt már csak jövőre tudjuk abszolválni. Eljött az idő, hogy elengedjük ezt az évet, ideje a családdal és az ünnepekkel foglalkozni. Így nem is maradt más hátra, mint köszönetet mondani a családnak és a csapatnak a munkájukért, a partnereknek, pedig, hogy megtiszteltek minket a bizalmukkal.

Partnereink:

VARGA-IC BT.; GERDA-TRANS KFT.; SMALL-EAST BT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓ-TRANS SNACK KFT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; K+K SPEDIT KFT.; VÁR-TEAM KFT.; LAKI-SZIG KFT.; INTRUDAIR KFT.; CHARON-TRADE KFT.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; Szakács és Társai Kft., DH papír kft.; nyír-vafe kft.; axin origó kft.; Asonáj 2003 Kft. CSMBT. Kft.; HSC Motor Kft.; Berti-Klaus Kft.; Luxor Szinter Kft.; Sprint 2010 Kft; Bánka Transport;

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: FastRacers.hu

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ