A rali Eb-n indul a négyszeres abszolút magyar bajnok Kazár Miklós

A rali Eb-n indul a négyszeres abszolút magyar bajnok Kazár Miklós

MEGOSZTÁS
 

Rali-Magyarország
A rali Eb-n indul a négyszeres abszolút magyar bajnok Kazár Miklós

 

    Budapest, 2017. január 17., szerda (MTI) – Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy abszolút magyar bajnoki címet szerzett Kazár Miklós, aki navigátorát is lecseréli a 2018-as évre.

    A miskolci versenyző az MTI-nek azt mondta, elsődleges célja, hogy minél több Eb-futamon elinduljon, és a hazai bajnokságból csak azokon a viadalokon vesz részt, amelyek beilleszthetők az Eb versenynaptárába, de Miskolcon biztosan láthatják majd őt a szurkolók.

“Ez az év számomra a teljes megújulásról szól, a Ford Fiesta R5-öt egy Skoda Fabia R5-re cserélem, ezzel kapcsolatban már folyamatban van a megállapodás véglegesítése” – mondta Kazár Miklós, akinek eddigi navigátora, Ferencz Ramón az idén már az elmúlt három év abszolút magyar bajnokának, a szintén az Eb-n induló Herczig Norbertnek diktálja majd az itinert.

Kazár már tárgyal a lehetséges navigátor-jelöltekkel, a kiválasztott pedig komoly feladatot kap, mivel a versenyzőnek ez lesz az első nemzetközi szezonja a raliban.

A rali Eb március 22-én kezdődik a Portugáliához tartozó Azori-szigeteken, majd a Kanári-szigeteken, Görögországban, Cipruson, Olaszországban, Csehországban és Lengyelországban rendeznek versenyt, a szezon pedig Lettországban fejeződik be október közepén.

MTI 2018. január 17., szerda 12:56

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ