Ollé-Tóth, TAXI4 Székesfehérvár Rallye, Beszámoló

Ollé-Tóth, TAXI4 Székesfehérvár Rallye, Beszámoló

MEGOSZTÁS
Székesfehérvár Rallye 2019.

TMC Rallysport Kft.
TAXI4 Székesfehérvár Rallye, Beszámoló
Ollé Sasa- Tóth Zsolt
Skoda Fabia R5

A régi, bevált dolgoknál maradunk

2019 év elején Ollé Sasa a Mikulás Rallye győzelmével feldobódva állt az idei bajnoksághoz. Mindenképpen szeretné ugyanis bebizonyítani, hogy képes még felvenni a kesztyűt a fiatal pilótákkal, ezt Egerben és Miskolcon be is bizonyította.  Székesfehérváron azonban nem a terveik szerint alakultak a dolgok, a rövid végáttétel miatt, nem tudott a Top10-be férni.

Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Mint ahogy a beharangozóban is elmondtam, a Fehérvár Rallye-tól kezdve Tóth Zsolti segít a jobb1-ből, hiszen Rebeka ismét pilótaként versenyez. Sajnos ez a verseny, habár a célban vagyunk, nem éppen a terveink szerint alakult, hiszen rövid végáttétellel mentünk. 19-re húztunk egy lapot és a Skoda gyár által ajánlott végáttételt használtunk, amit aszfalton még nem próbáltunk –vagyis Miskolcon már ezzel mentünk, de akkor esős körülmények között és azt kiesésünk miatt nem tudtuk rendesen kipróbálni-.

Székesfehérvár Rallye 2019.

A fehérvári pályák ideálisak szűk szakaszaival ennek tesztelésére, ahol minden kanyar belső íve ki lesz gumizva, nem lesz nagy végsebesség, nagy tempó. Nem így történt, nagyon sok gumi hiányzott, amit csak az utolsó pillanatban láttunk, mások viszont levágták. Ilyenkor olyan voltam, mint egy jó szakács, aki csak kevergeti a váltóban az olajat. Nem találtam a ritmust, nem tudtam jól kihasználni ennek a rövid végáttételnek az előnyeit, ezzel a vezetéstechnikai problémával nem tudtam mit kezdeni. Önmagunkhoz képest gyorsultunk, azonban a többiektől mindig megkaptuk azt az egy-másfél másodpercet. Levontuk a következtetéseket, ezt a végáttételt nem használjuk többször aszfalton, visszatérünk az eddig bevált hosszú végáttételhez, mint azt a nyitó futamon, Egerben tettük.

Székesfehérvár Rallye 2019.

A veszprémi, murvás pályákra azonban tökéletes, most az következik, amit nagyon szeretünk, és készülünk rá, hogy visszatérjünk a legjobbak közé!

Rebekáék nagyon ügyesen mentek Mirával, azonban sajnos az utolsó szakaszon be kellett fejezniük egy technikai hiba miatt a versenyt, eltört ugyanis a Suzuki féltengelye. Teljesítették a számukra kitűzött célt, mert a Székesfehérvár Rallye pályái nagyon nehezek!”

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ