Oláh Gyárfás: „A 20. Szilveszter Rallye igazi családi esemény!”

Oláh Gyárfás: „A 20. Szilveszter Rallye igazi családi esemény!”

MEGOSZTÁS

Az elmúlt húsz esztendő bebizonyította, hogy egy sehol máshol nem tapasztalható hangulat lengi be ilyenkor a Hungaroringet

Oláh Gyárfás: „A 20. Szilveszter Rallye igazi családi esemény!”

Úgy tűnik, nemcsak a nézők és a versenyzők számára nagy élmény az idei, 20. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye. Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke úgy véli, a viadal szervezői újra példát mutattak abban, miként kell egy igazán nézőcsalogató, látványos, ugyanakkor minden szempontból biztonságos versenyt megrendezni.

Vélhetően mindenki, aki él és mozog, valamint valami köze van az autóversenyzéshez, az december 27-től 29-ig a Hungaroringen fogja búcsúztatni az Óévet. Ugyanis idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 20. jubileumi verseny lesz a viadal történetében. A hat országból érkező indulók száma idén is meghaladta a kétszázat – összesen 204 autó áll rajthoz, ebből hét az előfutók száma –, és összesen 11 kategóriában avatnak győztest. A színvonal is garantált, hiszen a mezőnyben ott lesz 13 darab R5-ös autó is – 9 Skoda Fabia és 4 Ford Fiesta –, de a legjobbak csatájába akár a 13 darab Mitsubishi Lancer EVO is beleszólhat. Nem véletlen, hogy tökéletesen elégedett volt mindennel a rajtceremónián főszerepet vállaló Oláh Gyárfás is. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke kijelentette, az elmúlt 20 esztendőben egyértelműen bebizonyosodott, hogy sehol máshol nem tapasztalható hangulata van a Szilveszter Rallye-nak.

„Mára ráadásul egy nemzetközileg is elismert viadal vált belőle, nem véletlen, hogy az idei versenyen hat ország képviselteti magát. Úgy érzem, ha a Szilveszter Rallye bekerülne a hivatalos bajnoki versenynaptárba, azzal elveszítené a lényegét, azaz a tét nélküli, látványos, a nézőknek szóló száguldás élményét. Ez így jó, hogy van, hiszen már mindenki felszabadultan versenyezhet ezen a nagy látogatottságú, évzáró, party jellegű viadalom” – árulta el Oláh Gyárfás.

Az MNASZ első embere hozzátette, jó látni azt, hogy több szakág versenyzői is próbára teszik a tudásukat, nem véletlen, hogy a Szilveszter Rallye az autósport egyik nagy ünnepe. Ezt kellene a többi versenyen is meghonosítani.

„Vannak igazi, nagy tradicionális versenyeink, amelyekre nagyon sok néző látogat ki, és a mostani viadal talán az egyik, ha nem a legjobb példa erre. Jól látszódik, oda kell elvinni a rallye-t, ahol szívesen fogadják. Ugyanúgy családi eseményt kell csinálni a bajnoki futamokból, ahogy ezt a Szilveszter Rallye szervezői teszik. Nagyon fontos a főváros közelsége is, ahonnan rengetegen kijöttek a mostani évzáróra is” – jelentette ki a hazai szövetség elnöke.

Noha ő is nagyon sajnálja a viadal népszerű külső szakaszainak idei kimaradását a nyomvonalból, ám pontosan tudja, ez nem a szervezők döntése volt.

„Sajnos az M3-as autópályán, illetve a környékén elkezdett építkezés alapvetően határozta meg azt, hogy a szervezők milyen nyomvonalat tervezhettek az idei Szilveszter Rallye-ra. Ne felejtse el senki, ez már az idei F1-es Magyar Nagydíjnál is komoly gondokat okozott. Mivel a hatóságok nem adtak engedélyt bizonyos külső részek használatára, így át kellett rajzolni a nyomvonalat, hiszen majdnem a teljes külső részt el kellett hagyni, köztük a nagyon népszerű benzinkutas részt, és a versenyt jórészt a Hungaroring belsejére kellett korlátozni. A szervezők azonban megoldották ezt a feladatot, hiszen egy új, izgalmas nyomvonala lett a viadalnak, ami nemcsak látványos a nézők számára, de egyben biztonságos is a versenyzőknek” – állította Oláh Gyárfás.

Fotó: Szilveszter Rallye Kommunikáció – Molnár Ádám

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ