„Nem ilyennek képzeltük…”

„Nem ilyennek képzeltük…”

MEGOSZTÁS

HIDEG RALLY TEAM – 6. Rally Nova Gorica 2017, Szlovénia, 2017. szeptember 8-9.

Hideg Krisztián – Kerék István, Ford Fiesta R5

Hozta a kötelezőt, de így sem elégedett Hideg Krisztián és Kerék István. A kettős a Nova Gorica Rallyra lecserélte a jól bevált Mitsubishijüket egy Ford Fiesta R5-ösre, hogy megmutathassák, mire is képesek akkor, ha őket is egy top technika segíti. Az igazi szenzáció azonban elmaradt, ugyanis a futam nagy részét fék nélkül kellett teljesíteniük. A rémálom ellenére győzelemnek örülhettek a leintéskor. Fotók: Makai Gergely

Hideg Krisztián: Sajnos nem sikerült olyan könnyen összebarátkoznunk a Ford Fiesta R5-össel, mint ahogy terveztük. Hasznos volt a teszt, de be kellett látnunk, hogy 20 km közel sem volt elég ahhoz, hogy kiismerjük a technikát. Hamar, rögtön az első gyorsaságin megvilágosodtunk, és beláttuk, hogy nehezebb lesz elérni a jó eredményt, mint ahogy azt elképzeltük…

Az első napunk egy tartós fékprobléma miatt úszott el, a másnapunk viszont a gumitaktikánkon múlott. Szombaton ugyanis végig az esőt vártuk – ami meg is érkezett, de az csak vacsorára érkezett meg, és ki is tartott másnap délig, amíg el nem hagytuk Szlovéniát. Így több szett esőgumit sikerült elkoptatnunk a száraz aszfalton…

Összességében azonban hatalmas élményt és rengeteget tapasztalatot nyújtott az R5 – teljesen más vele menni, mint a Mitsubishivel. Rettentő jó a súlyelosztása, jól ülsz benne és sokkal fejlettebb technikát terelgethetsz. Sajnálom, hogy mi még ezt nem tudtuk egyelőre kihasználni. Persze a célunkat így is elértük, hiszen megnyertük a horvát bajnoki és a Mitropa Kupa-beli értékelést, ám összetettben csak a 7. pozícióban végeztünk, amivel nagyon nem vagyok megelégedve. Kudarcként élem meg, mert ilyen rosszul még sohasem mentem…

A következő versenyzünk a Croatia Rally lesz Porecben, ahol már csak 1 pontot kell szereznünk, hogy horvát bajnoki címet ünnepelhessünk. A tét nagy, de szeretnénk majd nyugalomban, probléma nélkül teljesíteni a futamot.

Kerék István: Bevallom őszintén, nem igazán így képzeltem el a hétvégét az R5-össel. A teszt és a pályabejárás rendben lezajlott, ám rögtön az első, 22 kilométeres gyorson bekövetkezett a baj, amikor is a 7. kilométernél beesett a fékpedál. Onnantól pedig fék nélkül közlekedtünk, jócskán visszafogva magunkat – ez pedig meg is pecsételte a szereplésünket, több mint egy perc hátrányba kerültünk a többiekhez képest.

A folytatásban is nagyon tartottunk a féktől, mert nem igazán tudtuk, mi lehet az oka annak, hogy olyan gyorsan felmelegszik. A közelében sem voltunk annak, amit valójában teljesíteni szerettünk volna, ráadásul egyszer még a stoptáblánál se bírtunk megállni, hanem kicsúsztunk az útra. Feszülten, de végigszenvedtük így az első napot.

Az esti szervizben a fiúk kicserélték féknyergeket és fékbetéteket, így a másnapi menetelést valamivel biztosabban kezdhettük meg – bár így se tettük oda magunkat igazán. Már csak azért sem, mert míg a szervizben szakadt az eső, és ennek okán vizes körülményekhez illő gumikat tetettünk fel a Fordra, addig a szakaszok teljesen szárazak voltak…

Persze panaszunk így sem lehet az eredményre, hiszen hoztuk a kötelezőt: megnyertük a Mitropa Kupa és a horvát bajnoki értékelését is. Ehhez azért egy kis szerencse is kellett, hiszen se Prodan, se Gassner nem tudta befejezni a futamot. Az azonban elgondolkodtató volt számunkra, hogy a Mitsubishivel azért ennél jóval előrébb végezhettünk volna abszolútban. De az R5-ös tapasztalatok bővítéséhez ez remek alkalom volt. Sokat kell még tanulnunk arról, hogyan is kell használni ezt a technikát…

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ