Négy autóval a Miku VB-n!

Négy autóval a Miku VB-n!

MEGOSZTÁS

11750665_963464050366462_5424351511504359247_n

A Mikulás Rallye egy év végi buli verseny, ahol mindenki önfeledten csapathat murván és senki sem foglalkozik az időeredményekkel. Minden évben ezeket a frázisokat puffogtatják a pilóták és navigátoraik, de valójában mindenki csak addig tekinti dzsemborinak a futamot, amíg el nem rajtol az első gyorsasági szakaszon. Onnantól egy kőkemény küzdelem, amit ugyan nem bajnoki pontokért, hanem a presztízsből vívnak meg a versenyzők. 

 

Maricsek Miklós az Ózd és a Mikulás Rallye-k között eltelt egy hónapban két Rallye Sprint futamon is rajthoz állt, majd mentorként segédkezett az Orfűn megrendezett navigátor suli életében. Ahogy a váci pilóta fogalmazott már alig várja, hogy ismét benzingőzt szagolhass a hétvégén.

„A Mikulás Rallye valójában egy mini ORB futam, ahol rajthoz áll a magyar rallye mezőny krémje. Buli versenynek nevezzük, de azt gondolom, hogy sem nekem, sem a többieknek nem az és ezzel szerintem elárultunk mindent. Nagyon erős mezőny gyűlt össze, úgyhogy rendesen fel kell kötni azt a bizonyos alsóneműt! A Mikulás a zsákjából tényleg egy komoly versenyt húz ki, mi ugyan úgy készülünk rá, mint egy ORB futamra és megpróbálunk ebben az erős mezőnyben minél jobb eredményt elérni.”

 15749_963464063699794_6721188433266989032_n

Osváth Péter osztja Maricsek Miki álláspontját, a balatonfüredi pilóta szerint is mindenki ugyan úgy készül a mezőnyben a Mikulás Rallye-ra, mintha az az ORB naptár része lenne. A 3-as kategória idei negyedik helyezettje mellett ismét párja, Farnadi Ágnes diktálja az itinert a Mitsubishiben, de egy nem várt incidens megnehezítette a páros felkészülését a december eleji futamra.

„Egy közúti baleset áldozata lettem, minek következtében megsérült a bal lábam. Mindenképp rajthoz állunk a Mikulás Rallye-n, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire bírom a terhelést. Sietni fogunk amennyire csak bírunk és majd kiderül, hogy ez hova lesz elég. Nagyon szeretem az itteni murvás pályákat, az abszolút kedvencem Márkó, ezért a sérülésem ellenére pozitív hangulatban várom a Mikulás Rallye-t.”

Az MR Racing csapatából a Kovács Antal – Istovics Gergő kapta a legelőkelőbb rajtszámot a Mikulás Rallye-n. A kaposvári duó az idei huszadik futamára készül, ráadásul egy minden eddiginél erősebb mezőnyben kell helytállniuk.

„Mint, minden évben, most is nagyon várjuk már a Mikulás Rallyet. Tavaly a hetedik helyen végeztünk, 2013-ban és 2014-ben pedig ötödikek voltunk. Azt hiszem egy ilyen pozícióval most is kiegyeznénk, hiszen elképesztően erős a mezőny, gyakorlatilag Herczig Norbin és Hadik Andrison kívül mindenki itt lesz, aki számít. Igen csak rá kell pattannunk a gázra, ha labdába akarunk rúgni, de bízunk a legjobbakban és majd meglátjuk, hogy mit dob számunkra a gép.”

11140368_963463897033144_1203161138381223226_n

Az ORC idei bajnokai, Gyarmati Ariel és Kocsis György tavaly csak egy hajszállal maradt le az amatőr kategória győzelméről, idén azonban már a Licenszesek között indulnak, így pedig egy tét nélküli örömautózásra készülnek.

„Idén egy igen népes mezőnybe csöppentünk, közel 40 autó lesz a kategóriánkban, ami ráadásul az Országos Rallyebajnokság élmezőnye. Rengeteg jó pilóta és autó ellen kell versenyeznünk, ezért úgy gondolom, hogy dobogós helyre abszolút nincs esélyünk. Ha az első 10-15-ben beférünk, már az is egy nagyon szép eredmény lesz. Úgy néz ki, hogy elképesztően hideg, de száraz időnk lesz, ami azért pozitív, mert nem lesznek nagyon sarasak a pályák. Mi megpróbálunk majd egy jó ízűt autózni, egy picit talán többet húzkodni a kéziféket, mint az év során. Reméljük, hogy az a nézőknek is tetszeni fog. Természetesen nem megyünk feltartott kezekkel a csatába, úgyhogy megpróbálunk sietni, de most nem az az elsődleges cél, hogy jó eredményt érjünk el, hanem az, hogy szórakozzunk és jól érezzük magunkat.”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ