Nagy küzdelem és szerencsés véghajrá az Ózd Rallye-n

Nagy küzdelem és szerencsés véghajrá az Ózd Rallye-n

MEGOSZTÁS

Sajtóközlemény

Ózd Rallye – 04. 30.                                                                                                               

Nagy küzdelem és szerencsés véghajrá az Ózd Rallye-n

 

Turán Frigyes és Farnadi Ágnes a szombati nem megfelelő döntést követően vasárnap sokat gyorsult és egy-egy gyorsasági szakaszon az előrébb jutás esélye is megcsillant a páros előtt. Végül nagy küzdelemben, és egy kis szerencsének köszönhetően Frici és Ági az abszolút negyedik helyen végeztek a Ford Fiesta R5-tel az ózdi aszfaltos futamon, amivel továbbra is tartják a Magyar Bajnokságban a második helyüket.

“A szombati hibánkat, – hogy rövid végáttételt választottunk, így lassabbak voltunk az egyeneseken – sajnos másnapra sem sikerült teljesen orvosolnunk, ugyanis az első versenynap beállításai a vasárnapi nyolc szakaszra sem bizonyultak a legjobb döntésnek. Ezen a versenyterületen sokkal jobb minőségű utakkal találkoztunk, pedig azt hittük kevesebb lesz a tapadás, így az előző napi puhább beállításokkal minden jobban fog működni, de tévedtünk. Nagyon gyorsan felszáradtak a pályák, elkezdett melegedni az idő, így a második körre újra megpróbáltunk változtatni a Fiesta beállításain. Keményítenünk kellett a futóművet,  az autó a teljes verseny alatt maximálisan teljesített, de most valahogy mégsem tudtunk beleszólni az első helyekbe a gyorsaságikon, bárhogy is küzdöttünk. Volt egy-két olyan szakasz, ahol megcsillant egy halvány reménysugár, hogy elkaptunk valamit és ha így folytatjuk még lehet keresnivalónk az élbolyban, de aztán nem tudtunk tovább lépni. Végül Vincze Feriék balszerencsés utolsó körös defektje miatt feljöttünk a negyedik helyre, amit nem érzek teljesen megérdemeltnek, sajnáltam őket, mert szépen mentek mindkét nap. Az egész napos tempónkat nézve most több kellett volna ide, hogy igazán beleszólhassunk az élmezőny küzdelmébe, viszont úgy érzem, a sok  gond, ami körülöttünk volt az elmúlt két napban, ezzel a negyedik hellyel kicsit már más megvilágításba kerül” – mesél az Ózd Rally tapasztalatairól Turán Frici.

“Természetesen Miskolc után Ózdra is az első helyekért jöttünk, de nem vagyunk elkeseredve, hiszen hosszú még a szezon. Fontos, hogy a Ford Fiestával minden rendben van, most egy kevésbé jó döntés miatt nem szállhattunk harcba a dobogóért, de ezt a következő versenyeken ki fogjuk tudni küszöbölni. Továbbra is tartjuk a bajnokságban a második helyet, innen már csak előre tekintünk” – teszi hozzá bizakodva Farnadi Ágnes.

Az Ózd Rallye-n összetettben a Hadik András – Kertész Krisztián páros végzett az első helyen, a dobogó második fokára Herczig Norbert és Bacigál Igor állhatott fel, míg a harmadik Velenczei Ádám és Szedő Csaba lettek.

Köszönjük Partnereinknek!

Forrás: Just Creative

Sajtóközlemény

5. Ózd Rallye
2017. 04. 25.

Optimistán várjuk a rajtot!

A hétvégi 5. Ózd Rallye-n is Farnadi Ági diktálja majd az itinert Turán Fricinek az észak-borsodi és nógrádi pályákon. Frici és Ági a hét eleji teszten jól autóztak, a Ford Fiesta R5 megújulva, felkészülten vág neki az ózdi küzdelemnek szombaton.

“Az évad második futamán is Farnadi Ágival állunk rajthoz. A Miskolc Rallye sikereit követően bizakodva állunk a versenyhétvége előtt, úgy érzem, maximálisan felkészültünk, a csapat átvizsgálta a Fiestát, tanultunk a Miskolci hibáinkból és remélem  hogy még jobb beállításokat találtunk. A teszten jó irányba módosíttattunk és szerintem sikerült gyorsulnunk is, így pozitívak vagyunk és izgatottan várjuk a hétvégét. Nehezebb versenyre számítok mint Miskolcon, mert két teljesen különböző nap áll előttünk.Szombaton inkább dobálós, vasárnap nagyon ritmusos jó minőségű szakaszok várnak ránk és ez a kettősség feladja a leckét a beállítások terén. Külön motiváció hogy sok a vetélytárs is, 15-en indulunk az R5-ös autóval. Ugyan Miskolcon is körülbelül ennyien voltunk, viszont akkor sokan küzdöttek műszaki gondokkal, de ez egy teljesen új futam lesz, mindenki tiszta lappal indul…A mezőny nagy része már jól ismeri az ózdi pályákat, ugyanis a tavalyi versenyen jártak erre, nekünk azonban a 2016-os Ózd Rallye kimaradt, így vannak számomra teljesen ismeretlen szakaszok: Sámsonháza például nem sokat mond nekem. Azonban Ceredet jól ismerem, az elmúlt évben teszteltem is ott. Kíváncsi vagyok, mi változott ezeken a szakaszokon és milyen az útminőség. Mindenképp nagy küzdelemre számítok, nézőbarát verseny előtt állunk, izgalmakban, látványban, biztos hogy nem lesz hiány, így sok szurkolót várunk a helyszínre. Nagyon ott kell lennünk fejben, precízen ugyanakkor gyorsan kell autóznunk hogy jó eredményt érjünk el.” – mondja bizakodva Turán Frigyes.

A prológot pénteken 17 órától az ózdi stadionban rendezik, ahol egy különleges, jótékonysági esemény áll majd a megnyitó középpontjában. Még a napokban lehet licitálni az akcióhoz csatlakozó pilóták navigátori üléseiért, ugyanis a prológon bárki kipróbálhatja, milyen egy profi raliversenyző mellett átélni az izgalmakat és ezzel megmenteni egy csöpp beteg kisbaba, Ábris életét.

Az éles versenyen szombaton 6 gyorsasági szakasz, majd vasárnap 8 gyorsasági vár az indulókra. A hivatalos eredményhirdetésre Salgótarján főterén kerül sor vasárnap 17 órától.

Köszönjük a Partnereinknek!

Forrás: Just Creative

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ