Izgatottan várják Salgót

Izgatottan várják Salgót

MEGOSZTÁS

 

A Salgó Ralin sem lesz más a célja Jánosa Ákosnak és Rubóczky Attilának, mint javulni a számukra új technikával. Tudják mire kell figyelniük, már csak be kell ültetni a gyakorlatba, ahhoz, hogy ott lehessenek a srácok az elejében.

„Úgy néz ki, hogy még holnap tudunk tesztelni egyet a Salgó előtt. Ha véglegesítjük az aszfalt beállításokat így a szezon elején, akkor már majd csak a murvás futamok előtt kell újra tesztelni és elvégezni a beállításokat. Nagyon készülök a hétvégére, videókat nézegetek és fejben próbálom összerakni azokat a dolgokat, amelyek a miskolci versenyen nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. Jobban kell figyelnem a féktávokra és forgatni kell a kocsit. A pályabejárásra szánt idő nem túl bőséges, de szerintem, aki tavaly versenyzett itt, annak megvannak a pályák, kivéve Sámsonháza, ami például nekünk ismeretlen. Mi tavaly feldolgoztuk ezeket a gyorsokat, így azokkal kevesebbet kell majd foglalkozni, viszont meg kell ismerkedni az új szakasszal. Az a lényeg, hogy folyamatosan kell gyorsulnunk a kocsival ahhoz, hogy a miskolci helyezésnél előrébb végezzünk. Az első versenyen elkezdtük belakni az autót, most még jobban be kell, hogy jobbak legyünk. Még nem rajzolódott ki, hogy a Peugeot-nak hol van a határa, és azért szeretnénk idővel megtudni, de ez nem azt jelenti, hogy mondjuk, ha 80%-ot teljesítettünk, akkor most százat fogunk. A fokozatosság elve fontos. A múltkori helyezésünkkel nagyjából meg lennénk elégedve, de úgy gondolom abszolútban idén benne lenni az első tízben, kategóriában első ötben, óriási dolog, mert olyan jó a mezőny. Ezt tartani kell, vagy inkább előrébb végezni. Ehhez nyomni kell a gázt, és nem csak egy-egy versenyen, hanem egész évben. Meglátjuk mit hoz számunkra a Salgó Rali” – jelentette ki Áki.

„Úgy néz ki csütörtökön még tudunk tesztelni egy kicsit, aztán irány a Salgó Rali, ahol kicsit szorosabbra fűzhetjük a barátságunkat az új autóval. Szeretnénk nagyon jól szerepelni, ehhez szükséges, hogy stabilan ott legyünk az elejében. A cél, Miskolchoz képest gyorsulni. Amivel elégedettek lennénk, mondjuk az az, hogy a múltkor, amiket kaptunk kilométerenként, azt szépen lefaragni. Ezen fogunk dolgozni. Írunk egy jó itinert, amiben rámegyünk külön a féktávokra, mert a tempós részeken nem nagyon kellene elvenni. Én személy szerint Ceredet várom a legjobban, az egy ízig-vérig ralipálya. A másik kettő nem fogott meg elsőre, főleg, hogy Sámsonháza még nekem is kimaradt anno. Nem szabad hagyni, hogy az eleje nagyon elszaladjon, mert akkor sosem fogjuk utolérni őket. Tökig kell nyomni az elejétől a végéig, aztán majd meglátjuk mi lesz. A cél javulni, és benne lenni az első tízben, majd, ha összeszoktunk a kocsival, akkor pedig az első ötben. Figyelni kell a féktávra és tökösnek, bevállalósnak lenni. Ha ezek megvannak, akkor nyert ügye lehet bárkinek” – mondta Rubó.

 

 

Reklámpartnereink:

Alga ’93 Kft. – Vas, színesfém hulladék felvásárlás; D Safety Engineering & Consulting Kft. – Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás; Aluschlosser Kft. – Alumínium nyílászáró szerkezetek gyártása; Gyopár 2000 Kft. – Fémmegmunkálás; Artiger Kft. – Töltőállomás üzemeltetés; Bánka Transport – Közúti árufuvarozás; Mazzini Csomagolástechnika; Kamiker Kft. Nyomda;

ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás; ASONÁJ 2003 Kft. Munka, – Tűz, – Környezet, – Védelmi Kft.; TÉTÉNY – KER – Épületgépészet, Fábián Kft. – Autószalon és Szerviz; Medito Kft. – Játék nagykereskedelem; CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás; Luxor-Szinter Kft. – Porfestés-Szemcseszórás; MIRA SAFETY Kft. Munka-, Tűzvédelmi Szolgáltatás, Autóalkatrész Kereskedelem; VIA-NORTONIA KFT. – Építőipari kivitelezés; ECS HUNGARY KFT. – Építőipari kivitelezés; Branko Pénzügyi és Számviteli Kft.; Soft Consulting Hungary Zrt. – BaBér bérügyviteli programrendszer; Várkörnyéke Kft. – Építőipari kivitelezés; V-System Tam – Informatika; HK Trans Kft- Ömlesztett áruszállítás; HSC Motor Kft – Mezőgazdasági Gépberendezések;

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ