Murván is dobogóban bíznak a Korda Racing versenyzői

Murván is dobogóban bíznak a Korda Racing versenyzői

MEGOSZTÁS

Nagy csapattal érkezik az Országos Rally és Rallye2-es Bajnokság idei első murva versenyére a Korda Racing, a csapat versenyzői összesen öt versenyautóval érkeznek Szombathelyre.

Két aszfaltfutam után a Szombathely környéki murvás pályákon folytatódnak az Országos Rallye és Rallye2-es Bajnokságok, május 19. és 21. között az Iseum Rally látja vendégül a magyar bajnoki mezőnyt. Azt a mezőnyt, melyben a Korda Racing ismét teljes létszámmal képviselteti magát. Az Iseum Rallyn szombaton két pálya és hat gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, míg vasárnap négy pályán öt szakasz után hirdetnek végeredményt.

Korda Erik: Húzós hétvége elé nézünk, hiszen minden versenyzőnk sikerre éhesen várja a szombathelyi versenyt. Legutóbb Ózdon Ádámnak sikerült az abszolútban dobogóra állnia és bár most aszfaltról murvára váltunk így ismét tanulnunk kell az autót, de úgy érzem Szombathelyen is ott tudunk majd lenni az élmezőnyben. Ádámnak ugyan kevés még a murvás tapasztalata, viszont nagyon gyors és pontos pilóta, úgyhogy én maximálisan hiszek benne, hogy sok borsot fog törni az ellenfelek orra alá. Miskolcon két hiányzónk is volt, de Alberti Szabinak és Fekete Lacinak is sikerült kisimítani a ráncokat és tűkön ülve várják a rajtot. A felkészülésünk úgy érzem jól sikerült, Ádám két napot tesztelte a Hyundait murvás körülmények között, a többiek pedig a hivatalos teszten hangolódtak a murvára.

Velenczei Ádám – Szedő Csaba #6 Hyundai i20 R5: Nagyon hasznos volt, hogy az első murvás verseny előtt két tesztnapot eltölthettünk az autóval, ez nagyban megkönnyítette az átállást aszfaltról murvára. Igyekeztünk ismét kipróbálni több beálltást is, érzésre jónak tűnik, de mint mindig, most is majd a verseny lesz az igazi mérvadó.

Alberti Szabolcs – Földi Nikolett #35 Honda Civic Type R: Felkészülten és nagyon jó kedvvel várjuk a Szombathely Rallyt! A legutóbbi fordulót kényszerűségből ki kellett hagynunk, de most már elmondhatjuk, hogy a Honda a rendelkezésre álló időben tökéletesen fel lett készítve, új motort is kapott a szezon első murvás versenyére, amit ezúton is köszönünk Berényi Lacinak és a Berényi Racing-nek. Mondanunk sem kell, mennyire ki vagyunk éhezve a versenyzésre, nagyon várjuk már a rajtot.

ifj. Fekete László – Fekete László #41 Citroen C2 R2 Max: Azok után, hogy az Ózd Rallyt ki kellett hagynunk kettőzött erővel és lelkesedéssel készültünk az Iseum Rallyra. Az autó úgy tűnik rendben van, a pályák sem lesznek teljesen idegenek, némelyik tavalyról már ismerős, de lesznek újak is. Egyelőre csak annyi a célunk, hogy autózzunk egy jót, bízunk benne, hogy nagyobb rumli nélkül teljesíteni tudjuk a versenyt. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor szerintem az eredményre sem lesz panasz.

Vizelli Károly – Nagy Péter #206 Lada VFTS: Bízunk benne, hogy orvosoltuk az Ózd Rallyn tapasztalt hibát, szinte mindent kicseréltünk az üzemanyag rendszerben. Egyelőre még nem jött elő a hiba, mert leginkább emelkedőkön haladva torpant meg az autó, de hegyi úton még nem tudtuk kipróbálni, de reméljük, hogy ezúttal sikerül problémamentes versenyt futnunk. A pályákat imádjuk, jó lesz végre kicsit keresztbe menni. Azt még nem tudom, hogy a mi stílusunk előnyt vagy hátrányt jelent majd a versenyen az elsőkerekesekkel szemben, de a kategóriában mindenképp az első helyet célozzuk meg.

Balics Ákos – Borsfai Dávid #228 Honda Civic VTi: Nagyon várjuk már a szombathelyi rajtot. Szeretem a murvás versenyeket, de az Iseum Rallyn soha nem indultam még. Ha jól emlékszem talán még az Arrabona Rally Club szervezett murvás versenyt pár évvel ezelőtt a laktanya néven ismert pályán, ennyi tapasztalatom van Szombathelyről, így a csütörtöki napot a Pirelli murvás tesztjével fogjuk kezdeni. A ráhangolódás után a pályabejárás következik majd, ahol igyekszünk a lehető legjobban feltérképezni a pályákat. Szerencsére a navigátorom ismeri az összes legendás kanyart, árkot, buckát így hasznos információkkal tud majd segíteni. Sajnos nincs meg a kategóriánk, emiatt nagyon szomorú vagyok. Fel fognak sorolni minket az R2-es autókhoz, így csupán egy cél lebeg a szemünk előtt: Karcmentesen célba vinni az autót és újabb értékes versenykilométereket gyűjteni!

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj – Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ – Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, , BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Régió Center Kft

2017. május 19.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ