Motiváció, kíváncsiság, sikeréhség – SRTH

Motiváció, kíváncsiság, sikeréhség – SRTH

MEGOSZTÁS

SRTH_Eger_2016_Futam13

Motiváció, kíváncsiság, sikeréhség

Motiváció, kíváncsiság, sikeréhségA címvédő kettős Herczig Norbert és Bacigál Igor jelentős különbséggel, 55,5 ponttal vezeti az ORB abszolút értékelését, ettől függetlenül rendkívül motiváltan, sikerre éhesen várják a július utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Székesfehérvár Rally-t.

A SKODA Rally Team Hungária párosa a veszprémi győzelem óta eltelt hosszú időszakot igyekezett a lehető legjobban kihasználni. Mindketten pihentek, nyaraltak és rengeteget sportoltak azért, hogy az előttük álló 5. futamra a lehető legjobban rá tudjanak hangolódni.

– Szeretünk versenyezni, jól szerepelni, ha ez a vágy nem lenne meg bennünk, az gond lenne. – fogalmazott a futamot megelőzően a bajnoki pilóta, Herczig Norbert. – Az valóban igaz, hogy az idei évadban megrendezett négy futamon megszerzett négy győzelem kellő biztonságot ad számunkra  a bajnokság hátralévő részét tekintve, de ez nem azt jelenti a folytatásban, hogy ne akarnánk mindent megtenni az első helyezésért. Sőt, ellenkezőleg! A bajnokságot még nem nyertük meg, ezért újabb és újabb jó helyezésekre van szükségünk. Székesfehérváron is nagy csatára számítunk. Szombaton a közönség szempontjából egy jó  hangulatú, látványos prológgal nyitunk a helyi Plázánál, vasárnap pedig egy rendkívül hosszú nap vár ránk, hiszen a versenykiírásban szereplő tíz gyorsasági szakaszt egy nap alatt kell teljesítenünk.

Herczig Norbert szerint jó, technikás és gyors szakaszokat jelölt ki a verseny rendezője, azt viszont a pilóta rendkívül sajnálja, hogy csupán három helyszínen zajlik majd a magyar bajnokság ötödik viadala. Herczig szerint még legalább két pálya kellett volna ahhoz, hogy ORB-s szintű versenyről lehessen beszélni. A kiírás azonban adott, a mezőnynek ehhez kell alkalmazkodnia.

–  Semmit nem csinálunk másképp, mint korábban, figyelmen kívül hagyjuk a bajnokság állását, mert ha ezzel foglalkoznánk nem tudnánk versenyezni és elveszne a versenyzés szépsége – folytatta a pilóta. – Ugyanazzal a lendülettel és győzni akarással kezdünk Székesfehérváron, mint tettük azt Egerben, Miskolcon, Szombathelyen, vagy éppen Veszprémben. Aztán majd menet közben meglátjuk a három szakasz miként kavarja össze a mezőnyt, miként alakulnak a dolgok.

Az előrejelzések szerint az esztendő legforróbb rally futamára kell készülnie a párosoknak, de az erőviszonyokat a szintén megjósolt futó záporok, zivatarok is átalakíthatják. A gumiválasztás ugyanis így nem taktikai kérdés lesz, sokkal inkább lutri, így a szerencsefaktor is főszereplővé válhat.

– A nagy melegben arra is törekednünk kell, hogy az abroncsokat a lehető legjobban megóvjuk. Figyelnünk kell arra, hogy 1-1 kör harmadik szakaszára is megmaradjon a tapadás – reagált a felvetésre Herczig Norbert. – A várható kiszámíthatatlanság azonban csak fokozza bennünk a kíváncsiságot.

***

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ