Már majdnem megérkeztünk – Kurtos Róbert – Szegedi Máté

Már majdnem megérkeztünk – Kurtos Róbert – Szegedi Máté

MEGOSZTÁS
Kurtos – Szegedi / Steelvent Ózd Rally 2018

Ha nem is hangyányi, de kevés kellett Kurtos Robinak és Szegedi Máténak, hogy a tervek szerint benne legyenek az első háromban. Végül a 3-as csoport 4. helyén végeztek, ami szintén szép eredmény.

 Meglett volna a dobogós hely, ha nem kaptok büntetést?

– Szerintem igen, esélyesek voltunk a dobogóra. De mivel kellett egy váltótartót cserélni és hat perc késésünk volt, kaptunk 1 percet, így erről most lemaradtunk. Ez még nem is lett volna baj, ha később nincs egy megforgásunk, amivel megint hátrébb csúsztunk, ott már akármit csinálhattunk volna. A lehetőség adott volt egy előkelőbb helyre, most nem jött össze, de már éreztük a szelét, hogy majdnem megcsináltuk. Legközelebb elhagyjuk a „majdnemet” és jobban koncentrálok.

 

A többi szakasz is élménydús volt számotokra?

– Nem kicsit. A ceredi pálya most sem győzött meg, mióta megcsinálták az utat, azóta nekem nem jön be. A királdi körgyors az első két körben kimaradt egy baleset miatt, úgyhogy igazából a Domaháza-Zabar szakaszon melegedtünk be, mert így az lett az első gyorsunk. Sajnálom, hogy Királdon nem tudtunk menni, mert azt nagyon szeretem, és úgy éreztem ott tudtunk volna a többieknek adni egy kicsit, hogy legyen előnyünk. Ez most így alakult. Sőt, ahogy elindultunk felfelé a szerpentinen, az első bal háromban az autó nem akart befordulni, nem tudtam az okát. Magam sem értettem mi történik, hiába kanyarodtam, mentünk egyenesen neki a szalagkorlátnak, ez látszik a jobb elején. Szerencsére tovább tudtunk menni, csak nem állt össze a kép hirtelen, hogy mi van.

Azt ne mondd, hogy „tovább is van mondjam még”?

– Pedig folytatom a sztori magazint. Az utolsó körben már mehettünk Királdon, de sajnos Rafiék felborultak és káosz volt. Levetkőztünk, közben addig filóztunk, lesz gyors, nem lesz gyors, hogy elfelejtettem felkapcsolni a hajtásprogramot. Mentünk lefelé a lassítóba, lépek a fékre, megfordultunk egy az egyben, mert nem volt kicsi a tempó. Mintha kihúzták volna alólunk a talajt, keresztben érkeztünk a lassítóba. Azt sem tudtam ismét merre vagyok arccal, majd mikor lejöttünk a gyorsról, kicsit próbáltam lehiggadni, mert idegesített, hogy otthagytunk 40 mp-et. Aztán rájöttem, hogy nem kapcsolatam fel a hajtást, hát fogtam a fejem. Másnap már nem is forszíroztuk nagyon, hiszen akkorra már keletkezett az autóban kár, és nem akartunk többet. Nem tudtunk volna lefaragni annyit az időből, hogy megérje kockáztatni. Így a 3-as csoport 4. helyén végeztünk. Így is élveztük a versenyt, de tényleg szerettünk volna felállni a dobogóra.

Mi a következő állomás a csapatnak, Mecsek Rali?

– Igen, most arra készítjük fel a Mitsubishit, átnézegetjük mi maradt ott a szalagkorláton, és egy hónap múlva ismét beülünk a versenyautóba.

Reklámpartnerünk:

East Motorsport; Foam-System Kft. – Go Matrac; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; Rex Bau Kft.; Csikó Tamás – Autófényező; Perla-X Kft.; Len-Véd Kft.; Alpha Machine Kft.; Jancsika; Entersoft Kft.

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Máté Zsolt

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ