Laller – Most már jöhet a Hellas Rally!!

Laller – Most már jöhet a Hellas Rally!!

MEGOSZTÁS

 

A januári Dakar rally már régen volt, de még sokan hordozzák magukban az emlékét. Közéjük tartozik Horváth Lajos is, ám a váci versenyzőt ez most nem feltétlenül teszi boldoggá. Ugyanis a húsvéti szünet apropóján egy kisebb tojás nagyságú csontkinövést kellett kioperálni a bal térdéből.

A beavatkozásra az előző héten került sor, és az egynapos operáció után már az otthonában pihenhet Laller. Azonban a lazítás nem lesz hosszú életű, hiszen a műtétet pont a Dakaros felkészülésben lényeges, május végén elrajtoló Hellas rallyra való tekintettel időzítették így.

Tavaly, a Dakarra való éves felkészülésem során alaposan megizzasztott az edzőm, aminek hatása a súlyomon is meglátszik. Ez örvendetes, viszont a célzott sorozatterhelés hatására megizmosodott ízületeket elkezdte bántani, nyomni egy régi csontkinövés. Ez olyannyira zavaró volt, hogy gyakorlatilag elviselhetetlenné is vált, és a komoly fájdalmak mellett erősen akadályozta már mind az edzésmunkám, mind a motorozásom.” – vont mérleget a Quebeck Laller Racing Team versenyzője.

A műtét utáni napokban sokat kínlódó, csillagokat látó Horváth azóta már jobban érzi magát, elszántsága is erősödött a történtek hatására: „Ez egy szükséges rossz volt, amin át kellett esni, túl kellett lendülni. Hála az Ars Medica Lézerklinika orvosainak, minden a tervek szerint alakul, a felépülésem rendben zajlik. A fájdalom is lassacskán tovaszáll, muszáj is neki, hiszen már több mint egy hete elhagytam a kórházat. Egész pontosan három hét lesz a lábadozás, ezek után elkezdhetem terhelni a lábam, és belefoghatok ismét az edzésekbe. Hat hét után gyógyultnak vallhatom magam, és ismét motorra ülhetek! Utána pedig már jön is a Hellas rally Görögországban, amely a köves, sziklás talaja miatt nagyon fontos eleme lesz a 2018-as Dakarra való ráhangolódásnak!” – zárta mondandóját a szívósságáról is híres sportember.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ