Fel van adva a lecke

Fel van adva a lecke

MEGOSZTÁS

 

 

A miskolci futamon nagyon jól érezte magát Kurtos Róbert és Szegedi Máté. A kocsival sem voltak különösebb gondok, de most pár nappal az Ózd-Salgó előtt akad még teendőjük a rajtig.

 

Minden alkatrész megérkezett és indulásra kész a Micu?

– Már szétszedtük a kocsit, hogy átnézzük, viszont nincs még összerakva. Menet közben adódtak komplikációk a motorral. Arra lettem figyelmes, hogy a kocsit mikor felbakoltuk, rá nem sokkal elkezdett folyni belőle az olaj. Az egyik vezérműtengelynél van a probléma, amit meg kell javítanunk. Aztán a kiegyensúlyozó tengelyt hajtó bordásszíj is lefogazott teljesen. Egy vadonatúj motorról beszélünk. Srnka fog segíteni nekünk, hogy összerakjuk a hétvégi versenyre.

 

De ezek a hibák nem jöttek elő Miskolcon és az azt követő autóztatáson?

– Nem, semmi ilyen jellegű problémánk nem volt a kocsival, csak akkor vettük észre, amikor szétszedtük a szokásos revízió miatt. Olajat cseréltünk meg egyebeket, és akkor egyszer csak elkezdett folyni belőle az olaj. Igazából nem is a vezérműtengelytől jön, hanem a változószelep vezérlésnél az egyik vezérműtengelyben egy kis szerkezet engedi el valószínűleg az olajat. Mi nem tudtuk megjavítani, illetve nem is szívesen piszkálnánk bele Srnka munkájába, mert ő rakja nekünk össze a motort.

 

Holnap nektek már pályabejárás, elég lesz az idő mindenre?

– Mi csütörtökön elindulunk itinert írni, a szervizes srácok pedig elvégzik még a teendőket, ha kész a motor. Ezen kívül a kocsi programozása is akkorra marad, mert nem tudtuk másképp összehozni. Míg mi pályát járunk, addig a kocsival kapcsolatos feladatokat elvégzik a fiúk. Nagyon utolsó percesek leszünk, de nem számít, csak legyünk kész vele.

 

Akkor maga a verseny lesz a teszt?

– Igen. Most a mi tesztünk az ózdi és a Salgó pályák lesznek, csak élesben. Reméljük nem lesz semmi nyűgünk és tudunk versenyezni. Még a versenykiírásra sem volt túl sok időm, hogy átnézzem. De ha jól emlékszem, akkor csütörtök és péntek pályabejárás, aztán prológ, ahol elvileg autóztatni fogunk. Szombaton Ózd környékén versenyzünk, ahonnan viszont vasárnap reggel lábon kell átgurulunk a Mitsubishivel Salgóra a szervizparkba, és onnantól az ottani pályákon kocsikázunk. Cereden és Kazáron már mentünk, de ezen a Sámsonházán még csak nézőként voltam. Elvileg a többi szakasszal képben leszünk, de mi már semmin nem lepődünk meg. Az biztos, hogy nem vagyunk túlpihenve, mert még mindig van mit tenni, és ott is nyomjuk négy napon keresztül majd, nem nagyon lesz pihenésre idő. De ha a kocsi kibírja, akkor mi is. Remélem találkozunk a célban, mert akkor az azt jelenti, hogy jó volt az autó és befejeztük a versenyt.

 

 

Reklámpartnerünk:

 

Foam-System Kft. – Go Matrac; Fa-Forg-Tech Hungária Kft.; Katica Vendégház, Viadukt Mérnöki Kft.; Zemplén-Tölgy Kft.; Karádi Rendszerház Kft.; KZ Invest Kft.; North Racing Kft.; Rex Bau Kft.; Inter Cars Kft.; Csikó Tamás – Autófényező; Perla-X Kft.

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ