Horváth Lajos – „Az út rögös, de a sikert nem adják ingyen!”

Horváth Lajos – „Az út rögös, de a sikert nem adják ingyen!”

MEGOSZTÁS

Még alig ért véget a nagy kaland, alig kapta vissza versenygépét Horváth Lajos, már újból a pályákat és a konditerem padjait koptatja a népszerű váci Dakar hős. Feltett szándéka minél több hasznos távot „belepakolni” magába és paripájába, hogy a következő kihívásra még erősebben, és több tapasztalattal felvértezve állhasson oda. 

Hétvége ide, vasárnapi pihenőnap oda, Laller újfent nagymotorja és kerékpárja nyergébe pattant, hogy számolatlanul rója a kilométereket. A motiváció adott, hisz nemrég jelentették be a 2018-as Dakar Rally hivatalos útvonalát, amely minden eddiginél hosszabb és embert próbálóbb lesz. Tekintettel a jubileumra, plusz két nappal és busás kilométertöbblettel is gazdagodik a jövőre már 40. alkalommal megrendezett világhírű esemény.

Ennek megfelelően Horváth Lajos is bekeményített felkészülésében, ugyanis feltett szándéka ismét rajthoz állni, és célba is érni a maratoni seregszemlén. Nincs megállás, és ebben még a kisebb-nagyobb egészségi problémák, sérülések sem tudják őt megakadályozni:

„A Dakar után sem áll meg az élet, sőt, most kezdődik csak igazán. Az én szívem is nagyot dobbant, és a tenyerem is viszketni kezdett, mikor papíron szembesültem a 2018-ra kiadott útvonallal. Eddig is keményen edzettem, de az elmúlt héttől még rátettünk egy lapáttal. Mostantól egyetlen nap megállás sincs, csak a legszükségesebb esetekben tartunk szünetet. Az edzőm javaslatára több kardiót vittünk a programba, a szombati motorozás után például ismét kerékpár nyergébe pattantam, a hét elején pedig már ismét az edzőteremben végeztem az erőfejlesztő gyakorlatokat.” – mondta el a Quebeck Laller Racing Team pilótája.

Természetesen a Dakarig vezető úton több fontos, lényeges állomást is tart az egyik legjobb hazai terep-rally motoros, hiszen a tervei között világkupa futamok – a Hellas Rally, az Italian és a Hungarian Baja -, valamint a hazai bajnokságban történő indulás is szerepelnek.

„Jelenleg kisebb egészségi problémákkal küszködöm, van egy csontkinövés a jobb térdemen, ami nagyon bántja az izmokat. Ezt mindenképp szeretném megműttetni, hogy a május végi Hellas Rallyra már rendben és fájdalommentesen tudjak elutazni. A teljes felépülés hat hetet vesz majd igénybe, de már három hét után terhelhető lesz a lábam, így bizakodó vagyok. Sokat tanultam az elmúlt időkben, és lépésről lépésre építem fel magam, az engem körülvevő profi csapat segítségével. Sem a fájdalom, sem a nehézségek nem szegik a kedvem, és nem tántorítanak el a céljaimtól!” – zárta mondandóját az elszánt hazai Dakar pilóta.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ