Hölgyek és gyorsak – riportfilm a női versenyzésről

Hölgyek és gyorsak – riportfilm a női versenyzésről

MEGOSZTÁS

Nők a motorsportban. Világszerte és szakágtól függetlenül egyre több csaj pattan a volán mögé, vagy éppen kezdi el húzni a gázt – viszont más sportágakkal ellentétben ebbe a szegmensbe valamiért még nem tört be tömegesen a szebbik nem. A téma senkit sem hagy hidegen, a megítélése pedig gyakran komoly viták tárgyát képezi. Ezt a gordiuszi csomót kívánja most körüljárni (és lehetőség szerint kibogozni) egy hiánypótló riportfilmes alkotás.

Porkoláb Bencében és stábjában még tavaly nyáron fogalmazódott meg a gondolat, filmet szeretnének forgatni a fentebb említett témában. Koncepciójukban versenyzőket, szakmabelieket, külföldi szakembereket és egy neves értelmiségit szólaltattak meg, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A nonprofit alapon elkészült kisfilm autentikus forgatási helyszíneivel és alanyaival érdekes betekintést enged a benzingőzős létforma „másik” oldalára.

A stáb meghívására véleményt mondott Puzsér Róbert kritikus, Kiss Norbert és Lukács Kornél „Csucsu” autóversenyző, Horváth Lajos „Laller” motorversenyző, a hölgyvonalat Kapitány Dóra, Kovács Niki pilóták alkotják, de Andrea Dovizioso managere, Simone Battistella, valamint Maria Guidotti, a Sauber F-1 Team sajtósa is megosztja gondolatait. Az autósport sajtó részéről Tóth Anita, a Hungaroring sajtófőnöke és Tóth Krisztián Márk szabadúszó sportújságíró meséli el, hogyan látja a helyzetet.

A film fő célja, hogy választ találjon a kérdésre: vajon külön mezőnyben, vagy azonos térben és időben lenne-e érdemesebb farkasszemet nézni egymással a két nemnek? Elsőként az Index.hu-n és az Indafilmen megjelent 31 perces mozi végére talán már tisztábban fogjuk látni a viszonyokat.

A mű tényleges premierjére a Miskolci Cinefest Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember 15-én, 11:30-kor kerül sor.

 

Stáblista:

Porkoláb Bence – Rendező és Producer

Tamás Péter – Operatőr

Szondi Zsolt Krisztián – Operatőr

Lauber Máté – Operatőr

Pintér Dalma – Vágó

Tamás Péter – Vágó

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ