Formula-3: Berta Benjámin ismét dobogón Vallelungában

Formula-3: Berta Benjámin ismét dobogón Vallelungában

MEGOSZTÁS

Vallelunga mára egy időmérő edzést és a hétvége első versenyét tartogatta a TopJet FX2000/Drexler Formel Cup szériának. Berta Benjámin erősen bekezdett, hiszen a délelőtti kvalifikáció negyedik helyezése után a futamon a TOP3-ban landolt! 

A magyar fiú izgatottan várta a nap első felmenetelét, amely a rajtsorrendről döntött. A délelőtti órákban zajló etapon Benjámin szokás szerint mindent kipréselt a technikából, erőfeszítésének jutalma pedig egy remek negyedik hely lett:

„Közel vagyunk, nagyon közel, de a frissebb technikákkal még új abroncsokon is nehéz felvenni a harcot. Ennek ellenére semmi okom a panaszkodni, hiszen a második sorból rajtolok, és a pályának számos olyan része van, ahol meg tudom lepni a riválisaimat. A célom az, hogy a délutáni első versenyen egy erős start után becserkésszem a fogható ellenfeleket, és felálljak a dobogóra. Bízom benne, hogy a mezőny tisztán eljön, és sem a safety car, sem piros zászlós fázisok nem törik meg majd a futam dinamikáját. Elszánt vagyok, a tegnapi beállítás-váltás után sokkal jobban érzem magam az autóban, így rajtam semmi nem fog múlni, ezt nyugodt szívvel kijelenthetem.” – mondta el Benjámin, aki meg is tartotta az ígéretét.

A hétvége nyitófutama pokoli hőségben indult, az időjárás gépet és embert egyaránt nem kímélt. Az óriási koncentrációt igénylő melegben Benjámin elrontotta a rajtot, de ez nem zökkentette őt ki a ritmusból, és parádés védekezéssel képes volt megtartani a rajthelyét, sőt, sikeres harcot vívott az előrelépésért:

„A rajtom ugyan nem volt az igazi, de szerencsére a mögöttem lévő riválisok sem kapták el jobban az ütemet. Volt, aki még le is sodródott az első kanyar után, így hamar sikerült előrébb lépnem egy pozíciót. Ahogy az várható volt, a mai verseny sem múlt el safety car fázis nélkül, de ezúttal jó jöttem ki a dologból. Az újraindítás után már a második helyért támadtam Sandro Zellert, akit meg is előztem. Megvolt a tempóm ahhoz, hogy másodikként érjek be, de később Sandro letért az ívről, ami miatt egy kicsit én is megcsíptem a kavicságyat, és elvesztettem a helyem. A futam utolsó harmadára már nagyon elmelegedtek a Pirellik, így csak arra koncentráltam, hogy a harmadikként behozzam az autót. Ez sikerült is: örülök a szép kupának és hogy ismét versenyképesek voltunk, de az étvágyam is megnőtt. Holnap szeretnék tovább javítani.” – nyilatkozta motiváltan a SOLUTION Racing Team összeszedetten teljesítő pilótája.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Háfra Zsolt

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ