Forddal indul Veszprémben Ákos…

Forddal indul Veszprémben Ákos…

MEGOSZTÁS

Jánosa Ákos igaz már ritkábban indul versenyeken, de a Mikulás Ralit idén sem hagyja ki. Most egy Fordot fog kipróbálni murván, ahol Szollár Csabi lesz a navigátora.

„Pontosan egy éve ültem versenyautóban, csak akkor Nagy Atival csapattuk a Peugeot-t, és sikerült a dobogó legfelső fokára állni, most viszont Szollár Csabi navigál a Fordban, amivel Hibján Joci szokott menni. Úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy nekünk mit dob a gép, de mi bizakodva állunk majd a rajthoz, aztán meglátjuk mit tudunk kihozni a hétvégéből és az autóból.

Kicsit már kezdett hiányozni ez a fíling, és így ismét a Mikulás Ralira tettem le voksomat idén, bár őszintén megmondom valamiért aszfalton is szívesen mennék most. Általában nekem az év vége ilyen, hogy a munka mellett már be merek vállalni egy kisebb futamot, de rendszeresen nem fér be a fontossági sorrend elejére. Igazából hétvégén Veszprémben is tét nélkül fogunk autózni, megnézzük, hogy nálam mennyire lesz kezesbárány a Ford, de nem görcsölünk rá, egy sima kikapcsolódásnak szánjuk. Nyilván örülnénk, ha végig tudnánk menni, de nem ma kezdtük, tudjuk, hogy a technika ördöge bárkinek beleszólhat a tervébe, és bármikor felül is írhatja.

Én ezeket a pályákat nagyon szeretem, az időjárást meglátjuk, hogy alakul, mert december van, kaphatunk esőt, havat…vagy akár mindkettőt. De majd ahogy mondani szokták, az időjárásnak megfelelően öltöztetjük a verdát. Versenyeztem már egyébként 2020-ban Forddal, csak aszfalton, szóval murván még most fogunk együtt debütálni. A jó hír, hogy Csabi viszont mindig ebben az autóban navigál máskor is, úgyhogy tudni fogja melyik gomb mit csinál – mondta Ákos nevetve. Viccet félretéve, részt veszünk amúgy a hivatalos teszten, hogy kicsit visszarázódjak én is, ismerkedjek a kocsi belsejével, és a beállításokat is rám tudjuk majd hangolni.

Lesznek a kategóriatársak közül kiszemeltjeink, akikhez mérni fogjuk magunkat, de most még nem tudom magam hova belőni, mert rég ültem versenyautóban, és annyi minden befolyásolhatja majd a végkimenetelét egy jó eredménynek. Ha célba érünk, és nem a végén kullogunk, akkor mi meg leszünk elégedve” – nyilatkozta Ákos.

PARTNEREINK:

CONTRUCK KFT. – TENGERI KONTÉNERSZÁLLÍTÁS; KAMIKER KFT. – NYOMTATVÁNYOK; LUXOR SZINTER KFT. – FÉMFELÜLET-KEZELÉS; ASONÁJ 2003 KFT. MUNKA, – TŰZ, – KÖRNYEZET, – VÉDELMI KFT.; BÁNKA TRANSPORT – KÖZÚTI ÁRUFUVAROZÁS; BERTI-KLAUS KFT. – KÖZÚTI ÁRUSZÁLLÍTÁS; E.K.T.M. VÉDELEM KFT. – GÉPJÁRMŰ BÉRBEADÁS; NEV-ÚT KFT.; KOMPRESSZOR VARGA-IC BT.; SECURITY BÁRÁNY KFT.; A-VÉD KFT.; GERDA-TRANS KFT.; SZIMITA TRADE KFT.; FEHÉRTÓI CSEMEGE; FEHÉRTÓ-TRANS SNACK KFT.; SMALL-EAST BT.; NYÍRSÉGTEFU 2009 KFT.; NYÍR-TEL KFT.; K+K SPEDIT KFT.; LAKI-SZIG KFT.; CHARON-TRADE KFT.; SZAKÁCS ÉS TÁRSAI KFT.; FASTRACERS.HU; VERBÓI TAMÁS EV.- DOHÁNYBOLT; HARANGI SÁNDOR EV.;

Szöveg: Tiba Anita
Fotó: FastRacers.hu – Rally Team

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ