Fiatal és dinamikus csapattal vág neki az M-Sport 2020-nak

Fiatal és dinamikus csapattal vág neki az M-Sport 2020-nak

MEGOSZTÁS

Hivatalos! Esapekka Lappi a 2020-as szezonban egyesíti erőit Teemu Suninen-nel és Gus Greensmith-szel, az M-Sport Ford World Rally Team, így egy fiatal és dinamikus csapattal vág neki az M-Sport a 2020-as szezonnak!

A csapat friss igazolása a finn Esapekka Lappi, aki eddigi navigátorával és egyben honfitársával Janne Ferm-mel folytatja pályafutását. A fiatal finn pilóta legutóbb 2020-ben vezetett egy Fiesta kormánya mögött, akkor egy Ford Fiesta S2000-val versenyezve, nyolc futamgyőzelemmel lett finn bajnok. Nyolc évvel később a népszerű duó a sportág világszínpadjának élmezőnyében teljesít.

Lappi és Ferm 2017-ben hazai pályán Finn Rallyt nyertek, míg azon felül hét alkalommal végeztek dobogós pozíciókban. Tavaly három alkalommal zártak második pozícióban. A minden felületen versenyképes a finn párost örömmel látja a cumbriai csapat.

Temmu Suninen és Jarmo Lehtinen 2020-ban is együttműködnek. A fiatal finn pilóta második teljes szezonjára készül a sportág lemagasabb szintjén. A gyors ütemben fejlődő Suninen 2017-ben debütált a WRC-ben (RC1), 2018-ban megszerezte első dobogóját, 2019-ben éllovasa volt egy futamnak. A csapat már alig várja, hogy láthassa mire lesz képes 2020-ban a versenyzőjük.

Ez a szezon egy újabb alkalom lesz amikor finn pilótákkal áll fel az M-Sport csapata. Mikko Hirvonen és Marcus Grönholm 2006-2007., valamint Hirvonen és Jari-Matti Latvala 2008-2011. között versenyeztek együtt. Ez alatt a hat év alatt a finn pilótáknak köszönhetően 2 gyártói VB címet, 31 futamgyőzelmet, 99  pódiumot és 592 szakaszgyőzelmet nyertek. Az M-Sport Ford WRT ismét reménykedve várhatja a repülő finnek legfiatalabb generációjának remeklését.

Gus Greensmith és Elliott Edmondson párosa kilenc futamon csatlakoznak majd a csapat finn pilótáihoz.  A tehetséges  brit Monte-Carloban, Mexikóban, Argentínában, Portugáliában, Szardíniaban, Finnországban, Törökországban, Németországban és a Wales Rallykon állnak majd rajthoz.

A fiatal páros komoly debütálás produkált, amikor első versenyükön jobb időket autóztak, mint Sébastien Loeb és Sébastien Ogier. A csapat szívesen látja őket idén is, hogy folytathassák fejlődésüket a sportág legmagasabb szintjén.

matezsoltee

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ