Feltöltődve mentek haza

Feltöltődve mentek haza

MEGOSZTÁS

Feltöltődve mentek haza

Fantasztikus élményekkel tért haza a Mediterrán Rally-ról a Gyenes András – Horváth Levente duó, akik a Historic D2-es korcsoportjában a második helyen értek célba.

„Nem számítottam ennyi esőre, nagyon ritka, amikor két napig folyamatosan ennyi eső lehullik. Kalandosan indultunk, mert mindjárt az első szakaszon az előttem induló páros nekiment egy fának és beforgott elénk. Megálltunk az esetnél, hogy tudunk e bármilyen segítséget nyújtani. Körülbelül fél percet vesztettünk itt, amit a versenyirodán is jeleztünk, majd kaptunk öt másodperc időjóváírást” – kezdte a beszélgetést Gyenes András, majd hozzátette. „A második napra sikerült szereznünk négy darab esőgumit, amivel fantasztikus volt menni. Az autó végig hibátlanul működött, semmiféle technikai probléma nem hátráltatott minket. Igaz a verseny előtt volt rá két hónapunk, hogy rendesen gatyába rázzuk. Rossz volt látni a rengeteg törött autót a pálya szélén, az egyik kategóriatársunk autója is nagyon összetörött. Nehezek voltak a körülmények, több helyen volt köd, vízátfolyás, saras kihordások. Nagyon ritkán van ilyen esős verseny, hogy egész nap tocsog a cipőnkben a víz. Örülünk a második helynek, amiért mentünk azt megkaptuk.”
A páros az Ózd Rally-t kihagyja, de a Zemplén Rally-n újra támadnak.

A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. – Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Evolution Consulting Kft., Innovitas Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Labnet Hungary Kft., Koós-Wéber Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ