Eltűntek a lóerők

Eltűntek a lóerők

MEGOSZTÁS

A Hodosi Gábor – Holló Barnabás páros kihozta magából és a Ladából a maximumot. Ez a P12-es kategória 3. helyére lett elegendő. Örülnek, hogy teljesítették a versenyt, de szeretnék visszakapni a lóerőket a következő futamra.

 

Hogy muzsikált a Lada az Ózd és Salgó környéki szakaszokon?

– Nem úgy ment a GUJ, mint ahogy mi szerettük volna. Be kell majd állítani jobban, mert azóta nem akarja szedni a lábát, mióta új benzinnel versenyzünk. Annyit kaptunk, hogy már megint alig bírtuk hazavinni. Az első két gyorson a váltóval is szenvedtünk, aztán lecserélték a srácok a szervizben, és mindjárt jobban haladtunk. Nem sokkal, de mi úgy éreztük. Nem volt baja a váltónak, csak más lett az áttétel.

 

A pályákkal sikerült végül megbarátkozni?

– Nem igazán. A minőségükkel semmi gond nincsen, csak már unalmasak. Ózdon próbáltuk felvenni a versenyt a VFTS-sekkel, hol nekünk lett előnyünk, hol nekik. Néhol nagyon felhordásosak voltak a szakaszok és csúszkáltunk… de ez a Zsiguli dolga. Volt késésünk is az első napon, ezt a múltkor begyakoroltuk. Vasárnap reggel átgurultunk Salgóra és ott folytattuk a csatázást, már, ha annak lehet nevezni. Sámsonházán most mentünk először, nem volt nagy durranás azzal a két kanyarral és öt lassítóval. Nem lett kedvenc. Viszont Cered, az egy igazi ralipálya, ahol még mindig élvezet versenyezni. Bárcsak mind ilyen lenne.

 

Volt nézőknek autózás?

– Annak ellenére, hogy nem sok a lóerő jelenleg a kocsiban, csúszkálni így is lehetett vele. Úgyhogy biztos élvezték a nézők a sok farolást. Mi jól éreztük magunkat a kocsiban, attól függetlenül, hogy ez már nem egy komoly autóversenyzés. Hosszú etapidők, este csak sokára végeztünk, és okosabb lett volna a szervizparkot egy perc alatt Parc Farmé-vé alakítani, hogy ne legyen akkora káosz.

 

De a P12-es csoport 3. helyén végeztetek, csak örültök, nem?

– Örülnénk, ha vérre menő csatában szereztük volna a dobogó harmadik fokát, de nem feltétlenül a mi érdemünk, hiszen alig ment a kocsi és sokan kiestek a kategóriából. Egy igazi adok-kapok küzdelemben jobb hasonló helyen végezni. Annak viszont örülünk, hogy be tudtuk fejezni a versenyt.

 

Melyik futam lesz a következő?

– Horvátországot terveztük, de mivel jövőhéten lesz, így az túl közeli, kihagyjuk. Szombathelyen még gondolkodunk. Meglátjuk, ha visszakapjuk addig a lóerőket és ráhangolódunk a murvára, akkor ott leszünk.

 

Reklámpartnereink:

Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; PrimeEnergie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.; Barna Mini Tüzép

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ