Elsőre rögtön abszolút győzelem az R5-össel

Elsőre rögtön abszolút győzelem az R5-össel

MEGOSZTÁS

vincze_kuti_szilveszter                                                      

Overdose Racing Team – Penta Szilveszter Rallye 2016, 2016. december 27-29.

Vincze Ferenc – Kuti Péter, Skoda Fabia R5

 

Tesztnek indult, de győzelemmel ért véget a 2016-os Szilveszter Rallye Vincze Ferenc részére. A pilóta az óévbúcsúztatóra lecserélte Mitsubishijét egy R5-ös Skoda Fabiara, hogy minél jobban megismerkedhessen az új technikával. Az első „randi” olyan jól sikerült, hogy Vinczéék a több mint 200 párost számláló mezőny fölé kerekedtek, és 2014 után újra győztek a Hungaroringen. A navigátor, Kuti Péter pedig egy életre szóló élménnyel zárhatta le rallys pályafutását.

 

Vincze Ferenc: Őszintén be kell vallanom, elsőre azért nehéz volt menni ezzel az autóval. Nem is a kocsi terelgetés okozott „gondot”, inkább az, hogy felvegyük a versenyt a többiekkel. Minden körben más abroncsokat próbálgattunk, és igyekeztem azt is kitapasztalni, mennyire lehet más féktávokat alkalmazni egy ilyen autóval. A keddi teszten ezt egy kicsit el is mértem, rövidre sikerült a féktáv, éreztem, hogy már nem tudok vele bemenni a lassítóba. A nagyobb kár elkerülése érdekében inkább telibe találtam a lassító egyik elemét, így csak a motorháztető és a lökhárító sérült meg egy kicsit.

Teljes mértékben tesztjelleggel vágtunk neki a Szilveszter Rallyenak, de egy egyszerű tréningnél jóval eredményesebbre sikerült. Az, hogy nyerni tudtunk az óévbúcsúztatón, bíztató jel számunkra a jövő évi, R5-ös projektünkhöz. Rengeteg tapasztalatot, gyakorlatot, és nem utolsó sorban élményt is szereztünk, ami tovább erősítette bennünk azt a törekvésünket, hogy jövőre ilyen technikával nevezhessünk be a magyar bajnokságra. Legszívesebben más autóba nem is ülnék már vissza… Óriási élmény egy ilyen kocsit vezetni, minden perce öröm. És azt hiszem, Peti rallys karrierjének végére is felkerült az i-re a pont, hogy egy R5-ös autóban navigálhatott, győztünk az utolsó versenyén.

 

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Hungarobiomed Kft., Canadaoilhungary Kft., Penzz-impex Kft., Confector Kft., Zöld Út-Építő Építőipari és Szolgáltató Kft., Bartron 07 Kft., North Force Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Bulath-Sped Kft., BS-tel Kft., Hegymegi Zsolt Egyéni Vállalkozó, DMKER, Várkert-97 Kft., Gold Stone Trans Kft., Hedex Hungary Kft., Auctor Bonus Kft., Palóc Kert Kft., Hartmann Építész Kft., Eubynor-West Zrt., Laurus-duo Kft., Veszp-Jég Kft.

Halláspartner Balassagyarmat, Sebi Kft., Barbara Trans Bt., Benyó Autószerviz Kft., Börcsök Trafik Bt., CRG Guild Kft.. Dolce Dream Kft., Dr. Ember Alex ügyvéd, Ember és Börcsök Ügyvédi Iroda, King Work Trio Szociális Szövetkezet, Lanzs Kft., Makói Pro Sanitas Patika Bt., Stage-Light-Theatre Szociális Szövetkezet, Rabbit & Duck Kft., Villforgó Bt.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ