Eljött a visszavágó ideje

Eljött a visszavágó ideje

MEGOSZTÁS

Két párossal vesz részt az Ózd Rally-n a Gulf Racing Hungary csapata. A Strider Zoltán – Apkó András duó Rally2-ben, míg a Szilágyi Patrik – Érsek Krisztián páros Rally1 ORC-ben küzd meg a vetélytársakkal.

Zoliék a bajnokság abszolút ötödik és a hatos kategória harmadik helyéről várják a folytatást. Két verseny van hátra a szezonból és még kiadó bármelyik dobogós helyezés.

„Akár azt is mondhatnám hazai verseny az Ózd is, hiszen Szilvásváradról származom, bár annyira nem ismerem jól a pályákat, mint Eger környékén. Mentem már mindegyiken korábban és várom, hogy ott álljunk már a rajtban. Szeretem a prológot is, remélem sok néző kilátogat majd. A héten teszteltünk a dobálós részekre kerestünk beállításokat. Azt gondolom sikerült jól beállítani a kocsit és szeretnénk folytatni az idei évben meg szokott eredményes versenyzésünket. A bajnokság nagyon erős, jó kis csaták vannak, még bárki odaérhet a dobogóra” – mondta Strider Zoltán a verseny előtt.

Patrikék ezen a versenyen búcsúztak el egy évre a versenyzéstől, de nem érzik azt, hogy spórolniuk kellene emiatt.

„Sáta – Szilágyi Patrik 1:0. Most jön a visszavágó, remélem 1:3 lesz a végeredmény” – kezdte mosolyogva a beszélgetést Szilágyi Patrik. „Ha álmomból felébresztenek, lehet húnyt szemmel is elmennék addig a pontig, annyiszor láttam azt a belső részletet. A viccet félretéve nagyon készülünk, most végre jó lesz a kategória is. Teszteltünk a verseny előtt, ami szerintem jól sikerült és nagyon várjuk már a versenyt.”

A csapat partnerei: SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, Tiszta Víz Üzletház, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Ka-Ba Kft., Honor Trans-Sped kft., Pápai Beton Kft. Metalvision  Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Láng, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., Infodots Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Elastica Bt., B!OMBA, Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ