
Mr. Dakar alias Stephane Peterhansel győzelmével zárult az autósok mai szelektívje – 3:34:32 ó. Peterhansel mögött Nasser Al-Attiyah érkezett be második helyen, aminek köszönhetően 8:34:08 órás idejével átvette a vezetést az összetettben.
A mai nap több nagy vesztest is szült. Remek rajtot követően Carlos Sainz Minijének megsérült a bal eslő kereke, aminek köszönhetően a 2018-as bajnok másnak kell, hogy átadja a “koronáját”, hiszen több, mint másfél órát veszített. Jelenleg (19:00 ó) ismét mozgásban van a tavalyi győztes.
A szakasz 172 kilométerében Giniel De Villiers Toyotája megsérült és a dél-afrikai korábbi győztes kétségbe esetten küzd, hogy működőképessé tegye a Toyotáját.
Cyril Despres szűk félórát veszített a Minijének problémái miatt.
A tegnap még szakaszt nyerő Sebastien Loeb is jelentős időt veszített 42:55 percet kapott Peterhanseltől a szakaszon.
Stephane Peterhansel : “Jó szakaszunk volt, kemény dűnékkel, trükkös navigációval – nehezen megtalálható útvonalpontokkal szűk völgyekben. Ez volt a perui szakaszok kvinteszenciája. Tegnap egy kicsit megzavarodtunk, ritkán tévedtem, de egy híd alatt vízbe kerültünk. Fontos lesz, hogy a maratoni szakaszokon elkerüljön minket a baj. Pontosan ez az aminek tavaly alaposan megfizettem az árát.”
- Peterhansel 3:54:31 ó
2. Al_Attiyah +3:26 p
3. Przygonski +11:47 p
4. Al Rajhi +12:50 p
5. Roma +18:12 p
6. Despres +28:04 p

Nasser Al-Attiyah: A mai napunk nagyon nehéz volt, de volt egy tervünk. Tegnap úgy döntöttünk, hogy eltününk az élről , annak érdekében, hogy jobb pozícióból tudjuk kezdeni a mai szakaszt. Nem tudom, hogy “Peter” vagy én nyertem a mai szakaszt, de remek szakaszunk volt, mindössze egy kisebb defektünk volt, ami csak két percünkbe került.
Az összetett állása:
Al-Attiyah 8:34.08 ó
2. Al Rajhi + 6:48 p
3. Peterhansel +7:03 p
4. Roma +12:02 p
5. Przygonski +13:45 p
6. Despres +24:40 p
matezsoltee