Cseh győzelem a jubileumi Szilveszter Rallye-n

Cseh győzelem a jubileumi Szilveszter Rallye-n

MEGOSZTÁS

Az Ondrej Bisaha, Petr Tesinsky páros négy szakaszt is megnyert, míg az abszolút második helyen végző Velenczei Ádám, Szedő Csaba kettős két szakaszgyőzelemmel vigasztalódhatott.

Cseh győzelem a jubileumi Szilveszter Rallye-n

Ahogy azt vártuk, végig kiélezett, nagy csata alakult ki a legjobbak között az idei, 20. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A két nap alatt megrendezett hat szakaszon két páros osztozott a sikereken, és az abszolút első helyet végül az első nap után is vezető cseh Ondrej Bisaha és Petr Tesinsky szerezte meg, míg mögötte sem változott a sorrend, ugyanis a második helyen a Velenczei Ádám, Szedő Csaba duó, míg a harmadikon az ifjabb Kiss László, Nyírfás Yulianna páros zárta a viadalt.

 

Több ezren döntöttek úgy, hogy december 27-től 29-ig a Hungaroringen búcsúztatják az Óévet, ahol idén is megrendezik a méltán népszerű Szilveszter Rallye-t, amely a 20. jubileumi verseny volt a viadal történetében. A hat országból érkező indulók száma idén is meghaladta a kétszázat – összesen 204 autó áll rajthoz, ebből hét az előfutók száma –, és összesen 11 kategóriában avatnak győztest.

Miután a mezőnyben ott volt a rajtnál 13 darab R5-ös autó is – 9 Skoda Fabia és 4 Ford Fiesta –, így lehetett sejteni, az abszolút győzelemért más autóval indulóknak nem lesz sok esélyük. Így is lett, ráadásul az első 11 közé mindössze két nem R5-ös került be. A régi Mitsubishi Lancer EVO-ba visszaülő Kazár MiklósTóth Zsolt diktálja neki az itinert –, aki a 7. helyen zárt, illetve a nap meglepetését okozó lengyel Tomasz Zbroja és Jakub Wróbel, akik a Ford Fiesta Protóval negyedikként végeztek abszolútban. Noha az egész verseny alatt technikai gondokkal küzdött – szinte végig csak három henger működött a Ford Fiestájában –, végül a képzeletbeli dobogó legalsó fokára csak odaért az ifjabb Kiss László, Nyírfás Yulianna kettős, akiket az utolsó szakaszon az abszolútban második helyen végző Velenczei Ádám, Szedő Csaba párossal együtt 15-15 másodperce büntettek, mert lebontottak a nagy igyekezetükben egy lassítót.

„Sajnos végig gondokkal küzdöttünk, így nem volt esélyünk megnyerni a versenyt. A végén már el is engedtem mindent, és nagyon élveztem a keresztbe autózást és a nézők ünneplését. Jövőre újra megpróbálom, hiszen mindenképpen szeretném megnyerni ezt a remek versenyt” – mondta ifjabb Kiss László.

A legjobb magyar címet idén a Velenczei Ádám, Szedő Csaba kettős nyerte el, miután két szakaszt megnyerve végül a nagy nemzetközi rutinnal rendelkező cseh páros mögött a második helyen végzett a két fiatalember.

„Most mehettem először egy Skoda Fabia R5-össel, így elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Nyomtam neki rendesen, úgy vélem, ennél jobban nem teljesíthettünk volna. Gyűjteni kell a versenykilométereket, mert már az is nagy szó, hogy az évente húsz viadalon induló cseh párost mi, akik összesen hat versenyen indulhattunk az idén, egyáltalán megszoríthattunk. Bízom abban, hogy jövőre ezzel az autóval egy komplett bajnoki szezont teljesíthetünk, és ha így lesz, akkor megcélozhatjuk az abszolút dobogóját is” – jelentette ki Velenczei Ádám.

Az élen az egyik legnagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező cseh páros, Ondrej Bisaha és Petr Tesinsky végzett a jubileumi, 20. Szilveszter Rallye-n. A Skoda Fabia R5-össel versenyző duó végig meggyőző teljesítményt nyújtott, hiszen a hat szakaszból négyet megnyert, míg kétszer második lett.

Az amatőrök között a szlovák Branislav Micko és Ivan Mutnansky lett az első, a Historic kategóriában a lengyel Grzegorz Olchawski, Łukasz Wroński kettős, az R2-seknél a Tim Gábor, Tímár Tamás, míg az 1400 Kupában Vogel Adrienn és Notheisz Ivett győzött. A Lada 1 Kupában a Bacsa Tamás, Hanyik Gergely, míg a Lada 2 Kupában Fancsik (Cicás) Gergely, Zólyomi (Frenky) Ferenc páros lett az első.

A többezres közönség nagy örömére az utolsó szakaszról lejövő versenyzők többsége gumifüstöléssel és drifteléssel ünnepelte a 2018-as évzáró verseny zárását.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ