Berta Benjámin sporttörténelmet írna Vallelungában!

Berta Benjámin sporttörténelmet írna Vallelungában!

MEGOSZTÁS

A Solution Racing versenyzője alatt még meg sem melegedett az F3-as ülésé, máris Olaszország egyik legerősebb sorozatában méreti meg magát. A magyar fiú az Autósport Olimpiának is helyt adó Autodromo Vallelunga versenypályáján, a 36 (!!) formula autót számláló mezőnyben is folytatná tarolást. A RaceVloggers.hu helyszíni tudósítása. 

Győzelem a Slovakiaringen, söprés Brnoban, amerre csak megfordul a tehetséges pilóta, mindenhol pole pozíciók és futamgyőzelmek szegélyezik az útját. Benjámin most egyetlen magyarként sporttörténelmet írna, és dobogóra állna, első helyet szerezne a TopJet FX2000 szériában is. A mai nap még a tesztelésé volt, de holnaptól már kőkemény menet jön, következnek az éles edzések:

„Igazán trükkös és hasznos napon vagyunk túl, öt húszperces etapot teljesítettem. Már délelőtt kilenckor a pályán voltunk, ahol az első körök még a tapogatózásról szóltak. Szeretem ezt a helyszínt, tele van technikás és tempós kanyarokkal, ez fekszik a vezetési stílusomnak. A körülmények érdekesek, hiszen reggel még az otthonihoz hasonló hűvös idő dominál, de hamar elkezd melegedni, és az aszfalt is egyre jobb lesz. Így volt ez ma is, délutánra kezdett megjönni a tapadás, így már versenyszimulációt is be tudtam iktatni a programomba. 

Az erősorrendet illetően még homályos bennem a kép, nyilván a most látott tesztidők nem relevánsak, de mindennek ellenére ezen a hétvégén is a dobogó a cél. A napot a top3-ban zártam, jó jel, hogy használt abroncsokon futottam releváns időket. A versenyhétvége legsarkalatosabb pontja a kvalifikáció lesz, hiszen a vallelungai pálya rövidsége és a mezőny létszáma miatt nagy kihívás olyan lukat találni, ahol az ember zavartalan kört tud összerakni. Valódi kaszinó a dolog, itt a szerencse is kell a taktika mellé. Mindenesetre én igyekszem a lehető legerősebb kört lehozni. Ha ez sikerül, és jó pozícióból indulhatok a futamokon, akkor azt gondolom, reális a dobogós pozíciók hajszolása, és/vagy küzdelem az első helyért.” – nyilatkozta lapunknak Berta Benjámin.

A hivatalos program a American Festival of Rome keretein belül holnap kezdődik meg a szabadedzésekkel, majd szombat/vasárnap egy-egy kvalifikációt és versenyt láthat a kilátogató nagyérdemű. 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ