Amikor szem-száj tátva marad

Amikor szem-száj tátva marad

MEGOSZTÁS

BORSOD RACE MEDIA KFT. – 2. ZEG Rally Show 2022

Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M

 

Hosszabb kihagyás után a hétvégén újra rajthoz áll Lángi Attila és Veres Gábor. Most is nehezen állt össze a ZEG Rally Show-n való szereplés logisztikája, de a lényeg, hogy a BMW Z4-es alakulat már a helyszínen várja a kezdést. Egy autóversenyző sosem csak a célbeérkezésre vágyik, de az elmúlt időszak balszerencsés versenyei után Lángiék most ezzel is beérnék.

Lángi Attila: Egymás után több versennyel is kalamajkánk volt az elmúlt időszakban – volt, hogy a csapatom nem volt teljes, máskor a navigátorom nem ért rá –, így most jött el az idő, hogy újra rajthoz álljunk. Mivel mi nem igazán tudunk beleszólni a bajnokság alakulásába, ezért nem is tartottuk fontosnak, hogy csakis bajnoki futamon vegyünk részt.

Így esett a választásunk a 2. ZEG Rally Showra, még úgy is, hogy kellőképpen távol van, és nem esett jól a félnapos utazás a beállt M7-esen, illetve egyáltalán semmilyen helyismeretünk nincsen. Választhattuk volna még akár a ceredi vagy az oroszlányi rallysprintet is, de annak sok értelmét nem láttuk, hogy egy olyan pályán autózzunk sokadjára oda-vissza, amit már álmunkból felkeltve is betéve tudunk. A ZalaZONE-ban azonban már most tátott szájjal bámultam, ahogyan megérkeztünk és megpillantottuk a különböző járműtechnikai tesztpályákat a hatalmas komplexumban.

Amit eddig láttam a pályákból, úgy néz ki, hogy ez a verseny kevésbé fogja igénybe venni az autónkat, mint az eddigiek. Új motorral vágunk neki ennek a hétvégének, hiszen az utolsó futamon sajnos ismét szétesett alattunk, így újra több munkaórát beletettünk, hogy menetképes legyen. Összeszorított foggal, de visszább vettem a 8.270-es fordulatból, egészen 7.800-ig, bízva abban, hogy így már ki fogja bírni a technika. De emiatt kellett a BMW-be másik váltó-áttétel, illetve egyéb alkatrész is. Az első pár kilométer biztosan furcsa lesz, mert biztosan be fog szabályoztatni a kocsi, de remélem, hamar be tudjuk majd hangolni.

Maga a verseny is úgy lett meghirdetve, hogy elsősorban nem stopper-fókuszú, ránk pedig amúgy sem igaz, hogy mindig az időért autóznánk. Szeretnénk most is adni a látványnak, elsősorban a belvárosi szakaszon, ahol a legtöbb néző várható.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést!

  • Montus Futómű Szerviz
  • Blue16 gépjárművédelmi rendszer
  • KSPEED Motorsport
  • Janódob Kft.
  • MPower Kft.
  • nonstopgumiszerviz.hu
  • Opera Garden Hotel & Apartments
  • IXON & SOUL – Egyszerűen Autóüveg
  • gearbox.hu
  • S&T Consulting Hungary Kft.
  • Sztárpadló Kft. – DIEGO Újpalota, DIEGO Soroksár, DIEGO Vecsés
  • PIN-CAR Kft. – Minőségi Autófényezés
  • Magic Carwash – XIII. ker. Lehel Csarnok P1 szint
  • Köztérireklám.hu
  • AutoCSHospital – Sérült, törött autók kárügyintézése, javítása garanciával
  • Siva Furniture, az egyedi bútorok minőségi gyártója! – sivafurniture.hu, info@sivafurniture.hu
  • hu
  • Sze-Pal Bau
  • KLÍMA 16.

 

Sajtófőnök: Horváth Judit – sajto.langilovagok@gmail.com

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ