A világ utat mutat annak, aki tudja merre tart

A világ utat mutat annak, aki tudja merre tart

MEGOSZTÁS

A világ utat mutat annak, aki tudja merre tart

A Szilveszter Rallye-n válik valóra Kondella Péter és Kondella-Fülep Edina számára egy olyan álom, melyre sokan vágynak, akik szeretik a rallyt.

„Másfél éve ültem versenykörülmények között versenyautóban, így mondhatom, hogy minden porcikám kívánta a benzingőzt és a versenyautó adta élményeket. Egy hosszabb projekt zárult le decemberben, melyen ebben az időszakban dolgoztam, így nem is volt kérdés, hogy melyik versenyen fogok újra versenyautóban ülni. Régóta szerettem volna kipróbálni egy R5-ös autót, ezért kerestem a lehetőségeket, hogy van-e létjogosultsága ezen a futamon indulni egy ilyen autóval. Úgy érzem, aminek meg kell történnie azt az élet megadja, így sikerült megvalósítani ezt az álmot ami nem csak az enyém, hanem Edináé is. Edina az elmúlt két évben helyt állt a navigátori szerepben, Merencsics Árpival a Mitropa kupában sikeres versenyeket tudhatnak magukénak, melyet idén a RallyLegenden egy kategória első hellyel is megkoronáztak. Nem is lehet más az ajándékom, a hálám és a köszönetem jele, hogy megadom neki ezt az élményt, vagyis, hogy egy Skoda Fabia R5-ben teljesítsen egy versenyt, még ha ez egy buli futam, akkor is. Nagy kihívás számomra ez a verseny. Az autóval már sikerült menni, igaz csak pár kilométert. De ez alapján mondhatom, hogy a pálya széléről sokkal könnyebbnek tűnik, mint a valóságban. Már az elindulás sem egyszerű, a rajtnál pedig olyat érzel, amit ép ésszel fel sem fogsz, feldolgozni meg kell pár nap. Ennek fényében fogunk rajthoz állni és teljesíteni a versenyt. Egy célunk van, hogy jól érezzük magunkat, hiszen egy ilyen autóval minden méter ajándék. A 2023-as szezon számomra sok kérdést tartalmaz, hol, kivel, milyen autóval, ezért egyelőre, erre a versenyre koncentrálunk” – árulta el Kondella Péter.

Partnerek: Ecoffice Technology Kft. – Triumph-Adler., Best-Vill 2000. Kft., Raiker Kft., www.bbteam.eu, www.bbteamsped.eu, Egrokorr Zrt., Dokutech Kft., Lazarabbau Kft., Ferro-Trio Bt., The Body Shop., ATG&CO Kft., Orinionway Kft., NN Pénzügyi Tanácsadó Bt., CorVinum Zrt., Huniper Permetező Kft., Pálinka ABC., SeqOmics Kft., Dél-Projekt Kft., ColorShark Kft.

./.

Célban a cél

Ott lesz a Szilveszter Rallye rajtjánál a Kállai Tamás – Szilassy Arnold duó, akik az autó tesztelése mellett a nézőket is szeretnék kiszolgálni.

„Egy évvel ezelőtt itt a Szilveszter Rallye-n indult a csapat Ladájával a pályafutásom, akkor még Edina navigálásával” – kezdte a beszélgetést Kállai Tamás, majd hozzátette. Az autó most ért haza programozásról, így az év utolsó versenye lesz az éles tesztje. Kétféle autózás elé nézünk, az elsődleges, hogy az autót kipróbáljuk és készüljünk vele a következő szezonra, a második pedig, hogy magunkat és a nézőket kiszolgáljuk egy látványos és élvezetes autózással. Továbbá szeretnénk ott lenni a célban, hiszen ez nekünk mindössze a Kazincbarcika Rally-n adatott meg. Ez nem egy olyan nagy verseny, a versenytáv sem hasonlít a Rally2-es versenyekhez, ezért úgy gondolom, hogy meg van arra az esély, hogy jóízűen zárjuk le a szezont.”

Az idei Szilveszter Rallye a keddi tesztel indul, majd a versenyzőknek négyszer a Hungaroring belső részén, kétszer pedig körülötte kell gyorsasági szakaszokat teljesítenie.

A csapat együttműködő partnerei: Robitlág Bt. – Szállítmányozás hatékonyan, Orinionway Kft., Raiker Kft., Huniper Permetező Kft., Egrokorr Zrt., C+D Mérnöki Kft., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Pálinka ABC., Best-Vill 2000. Kft., Seqomics Kft., ATG&CO Kft., Dél-Projekt Kft., Koós-Wéber Kft., B.B. TEAM, S.R.O., Tower-Tech Kft., ColorShark Kft., Rowa Chemicals Kft.- Blackfast, NN Pénzügyi Tanácsadó Bt.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ