A körülményekhez képest elégedettek

A körülményekhez képest elégedettek

MEGOSZTÁS

Abszolút hatodik és kategória harmadik helyen zárta a WHB Győr Rally-t a Gulf Racing Hungary versenyzőpárosa, a Strider Zoltán – Borsfai Dávid duó.

„Érdekes volt, maga a verseny jól össze volt rakva, sokat kellett sietni az etapokon, de egyébként a szervezésre nagy panaszunk nem lehetett. A pályákra már vegyes érzelmekkel tekintek vissza, ahogyan szokott lenni az erdészeti utakkal, az most sem volt másként, a Tényő – Ravazd pálya nem jött be, ellenben a városi nagyon tetszett, sok ember volt kint a pálya szélén. A Rábaringet vártam a legjobban, de a problémánk a kézifékkel megoldotta, hogy az sem legyen jó. A visszafordítókba egyszer sem sikerült jól berakni az autót, többször is tolatnunk kellett. A második körben Ravazdon leállt az autó, a leggyorsabb részen elkezdett dadogni, a műszerfalon minden villogott és teljesen lelassultunk. Ott meg is fordult a fejünkben, hogy az én hazai versenyem után a Dávid hazai versenyéről is idő előtt megyünk haza, aztán egyszer csak beindult és elkezdett menni, amit az óta sem értjük mi volt a gond.

Az utolsó Rábaringre sokat változtattunk, keményebb gumikkal mentünk, de a szakasz nem változott, újra többször is tolatni kellett. Az eredményünk összességében nem rossz, persze ehhez az is kellett, hogy többen kiestek. Ami nagyon nem tetszett, hogy nagy volt az átlagsebesség, nem normális az, hogy egy erdészeti úton 130-cal, egy kicsit szélesebb úton 150 felett kell menni. A célba érésnek természetesen örülünk, hoztunk haza kupát, ami nagyon jól néz ki. Van feladat újra, hogy a következő versenyre jobb kocsival menjünk és nekem is össze kell szednem magam, hiszen nem voltam 100%-os” – szedte össze gondolatait Strider Zoltán, majd hozzátette. „Pék Gábor ment Patrik Bmw-jével, szuperrallyzott és egész jó időket autózott és ott voltak ők is a célban.

A csapat partnerei: SIVA Group, Euroaszfalt Kft., Gulf Lubricants Hungary, Közmű Alagút, STRAVIA, Forvett, Confidenza, LEAD DESIGN, Szirt BAU Kft., EFTECH, Trans-Sped Kft., Pápai Beton Kft., Metalvision Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, BM Komp, Wimmer Trans, Hardy Working Tools, MM Infinity Kft., HRT Spedition Kft., Laczkó Team Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Elastica Bt., BOMBA!, Zoi Kingdom Kft., Agria Emelő Kft., Dodo Tech Kft., Truck Parts Impex Kft., Geoteam, North Force Hungary Kft. Good Safety., Erlauer-Eximp Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ