Új autó, új kihívások és a veszprémi murvás pályák. Ezek várták Turán Fricit és navigátorát, Bacigal Igort a vasárnapi Mikulás Rallye-n, akik végül a harmadik helyen végeztek az új Skoda Fabia RS versenyautóval.
“Én nagyon szeretek murván versenyezni, a Mikulás Rally-n már többször rajthoz álltunk és meg is nyertük párszor, de idén teljesen új kihívások elé állított minket a verseny. Új környezetben, új autóval és alkalmi navigátorral, Bacigal Igorral mentünk a Veszprém környéki pályákon. Nagy várakozásokkal, izgatottan tekintettünk a verseny elé. Célunk volt kipróbálni egy újabb technikát, megnézni, hogy az új Skoda mennyivel gyorsabb, mennyiben jelent előnyt és mennyire érdemes akár azon gondolkodni a jövőre nézve, hogy technikát váltsunk” – meséli Frici.
“Szerintem jól döntöttünk, nagyon jó volt a csapat, jó beállításokkal kaptuk meg a Skoda Fabiát és a teszt első pár kilométere után már azt éreztem, könnyű lesz összebarátkoznom az új autóval. Az első benyomás rendkívül fontos ilyenkor. Összesen 40 kilométert tudtunk tesztelni Igorral szombat reggel, így kicsit szoros volt az időterv, ugyanis aznap még a pályabejárást is teljesítettük. Pörgős nap volt, de a Skoda jól működött, én is úgy éreztem, elég gyorsan hozzá tudtam szokni az autóhoz, így jó érzésekkel vártam a vasárnapi versenyt” – folytatja Frici.
“Jól sikerült a verseny, az utolsó két gyorsaságin már olyan tempóval és precizitással tudtunk menni, ami nagy optimizmussal tölt el a jövő évvel kapcsolatosan. Harmadikok lettünk, ami szerintem egy nagyon szép eredmény, főleg annak tudatában, hogy az első két autó kihasználta a szabadabb technikai lehetőségeket és kb. 50 lóerő teljesítményelőnyük volt. Ettől függetlenül gyors pilótákról beszélünk, mind Ranga Petiék, mind László Martinék ügyesen mentek. Én magunkat mégis inkább Klausz Kristófékhoz és Simon Wagnerékhez hasonlítottam, és tőlük most gyorsabban tudtunk autózni. A Hankook abroncsok kiválóan teljesítettek az adott időjárási körülmények között is, ami nagy magabiztosságot adott nekünk a versenyzésben. Bacigál Igor segítsége pedig kulcsfontosságú volt, ezúton is szeretném megköszönni a munkáját, szerintem remekül kiegészítettük egymást az autóban. Összességében egy rendkívül jó versenyt teljesítettünk a hétvégén, köszönjük a csapatnak, a szurkolóinknak, partnereinknek, valamint új támogatónknak, a Hotel & More Groupnak, hogy kényelmesen készülhettünk a versenyre négycsillagos balatonfüredi szállodájukban, az Akadémia Hotelben” – zárja gondolatait mosolyogva Frici.
A Mikulás Rallye-t végül Ranga Péterék nyerték, míg a második helyen László Martinék végeztek.