Visszatérés az év legkeményebb versenyén

Visszatérés az év legkeményebb versenyén

MEGOSZTÁS

Visszatér a rally vérkeringésébe a CREDOBUS-LPWMSport pilótája Lovász Pál, aki munkahelyi elfoglaltságok miatt kihagyta a legutóbbi két hazai futamot. Pál a megszokott felállásban Kürti Tamással az oldalán készül a jubileumi 25. Taxi4 Veszprém Rallye-ra, míg a csapat másik pilótája, Tábori Ákos a Rally Opatija után ismét Nagy Attilával áll rajthoz.

Pál és Tamás már túl is vannak az ”upgrade”-elt autó első közös murvás tesztjén, amit nem sokkal a Székesfehérvár Rallye után tartottak. A beállításokban az autót korábban győzelemre vezető Turán Frigyes segédkezett. A teszt jól sikerült, sok kilométert megtettek az autóval, ami nagyon pozitív hatással volt Lovász Pálra.

„Nagyon tetszik a frissített Hyundai i20 R5 versenyautónk, szenzációs tesztnapot zártunk vele” – idézte fel emlékeit Lovász Pál, majd hozzátette: „Köszönöm szépen Turán Fricinek a sok segítséget, nagy inspirációt ad az is, hogy győzelemre vezette az autónkat.”

Veszprémben hazai csúcsot jelentő 20 R5-ös autó vesz részt, ami európai szinten is nagyon magasnak számít, de talán ez az egyetlen olyan verseny, ahol sokszor borulhat a papírforma is, így a csapat méltán gondolkodhat a top 10-es eredményben.

Tábori Ákos kategóriájában is közel tíz autó vesz részt. Vannak, akik a bajnokságra és vannak olyanok is, akik a murva kupára koncentrálnak, így biztosan komoly versenyre lehet majd számítani.

„Idén elindultunk egy úton, hogy az év végén ott legyünk a 3-as kategória legjobbjai között. Most az év legkeményebb versenye jön, és mi itt is szeretnénk a lehető legjobb eredményt begyűjteni, és megtartani a bajnokság második helyét” – tette hozzá Ákos.

A CREDOBUS-LPWMSport csapata csütörtökön részt vesz a verseny hivatalos tesztjén, hogy maximálisan formába lendüljenek.

Partnereink: CREDOBUS, KF Service Solutions Kamion Fényező Kft., M6 L.O.G Kft., Expert Lajta Kft., TPA csoport Magyarország, DE BUS Gmbh, Bus Center Kft., Geri Ügyvédi Iroda, Skuba, diesel DR, Hunnoid, KF Minibus

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ