Világsztárok a HunGarian Baján!

Világsztárok a HunGarian Baján!

MEGOSZTÁS

Jó pályák, színvonalas nemzetközi mezőny – ez a kettő garancia a késhegyre menő küzdelemre a jövő hét végén esedékes magyar tereprali világkupa-futamon, az augusztus 10-11-én tartandó HunGarian Baján.

Az idén sem maradunk Dakar-győztes nélkül a Veszprém-környéki viadalon: a viadal pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, a világkupa élmezőnyén – Jakub Przygonski, Vlagyimir Vasziljev, Martin Prokop a jelenlegi sorrend – harcba száll a győzelemért a Dakar-ralit autóval és motorral egyaránt megnyerő Joan „Nani” Roma is. A spanyol versenyző járt már nálunk, nyert is itt, s nyilván most is magasra teszi majd a mércét, úgyhogy fel kell kötnie a nadrágját annak, aki fel akarja venni vele a harcot.

Annak ellenére, hogy a rendezvény tulajdonképpen egynapos – pénteken csak a rajtceremónia és egy 11.5 kilométeres szuperspeciális szerepel a programban – korántsem lesz könnyű dolguk a versenyzőknek, hiszen 420 kilométernyi mért szakaszt kell teljesíteniük, ami rettenetesen fárasztó lesz. Ahogy Garamvölgyi Zoltán, a verseny fő szervezője fogalmazott: „Fájni fog.” Ugyanakkor azért bízik benne, hogy mindenki okosan és taktikusan beosztja a saját erejét és a technikáját, hiszen szeretne mindenkivel kezet rázni a veszprémi Óváros téren tartandó díjkiosztón.

A város egyébként immár évek óta elkötelezett házigazdája a viadalnak, sőt, amint azt Ovádi Péter országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: Veszprém büszke arra, hogy egy ilyen rangos nemzetközi verseny mezőnyét láthatja vendégül. „Az előzetes információk alapján az idén is nagy csatára számítok, hatalmas köszönet illeti a szervezőket, akik évről évre tudják emelni a már egyébként is nagyon magas színvonalat – mondta Ovádi Péter. – Köszönöm azt is, hogy elhozták Veszprémbe ezt a versenyt, mert méltán kapcsolódik össze a várossal. A fesztivál-szezonnak lassan vége, s ezzel a viadallal megnyitjuk a sportszezont, amelyet futball, kézilabda és futsal-események követnek majd.”

Ami az útvonalat illeti, a jubileumi, 15. HunGarian Bajára a szervezők részben megújították a pályát, részben pedig visszatértek a gyökerekhez, s összerakták a lehető legjobb pályát. Igaz, környezetvédelmi okokból a 220 kilométeres szakaszt kettéválasztották, de így is szenzációs élményben lesz részük azoknak, akik végigautózhatnak a nagylőtéren, a kislőtéren, a bakonyerdei, ralis jellegű pályákon. Visszakerült a programba a döbröntei patakátkelés is, ami mindig is a nézők egyik nagy kedvence volt.

„Az elmúlt három évben az Óváros tér adott otthont a rajtceremóniának, s folytatni szeretnénk ezt a hagyományt, hiszen úgy tudjuk a legjobban megmutatni a mezőnyt a közönségnek, hogy olyan közel hozzuk a világsztárokat, amennyire csak tudjuk – mondta Garamvölgyi Zoltán. – És újdonság, hogy aki eljön a rajtceremóniára, nem marad le az akciókról sem, hiszen a led-falakon követheti online-közvetítésünk segítésével a pályán történő eseményeket. Nani Román kívül – aki az autós mezőny egyik nagy esélyese – elfogadta a meghívásunkat a szintén Dakar-győztes Giniel de Villiers navigátora, Dirk von Zitzewitz is, aki egy side by side volánja mögött csillogtatja meg vezetői tudását, és vendégként ugyan, de hazánkba érkezik a Dakar egyetlen női győztese, Jutta Kleinschmidt is. A motoros világkupa idei végső győztesét nálunk koronázzák meg, úgyhogy abban a kategóriában is hatalmas küzdelem várható.”

Nagy büszkeség a verseny szervezői számára, hogy az idén már második alkalommal adhatnak át Herendi serleget a győzteseknek – ez a város és a porcelán manufaktúra jó kapcsolatának köszönhető. A tavalyi tapasztalatból kiindulva a versenyzők imádják ezt a rendhagyó díjat.

Két magyar pilóta is meghívást kapott a sajtótájékoztatóra, Osváth Péter, akit sokan a ralipályákról ismernek, az autós mezőnyben méreti meg magát egy BMW X6-ossal.

„Két éve versenyeztem itt először, valójában az volt az első hosszú távú terepraliversenyem, nem tudtam, mi vár ránk, így hatalmas kihívást jelentett – mondta Osváth. – Jó kis erőpróba volt, de egy defekt miatt lecsúsztunk a dobogóról. Most még több jó versenyzővel mérhetjük össze a tudásunkat, mégis reménykedünk egy kicsit jobb eredményben, mint akkor, de ehhez nem szabad hibázni és végig nagyon kell koncentrálni.”

A motoros mezőnyben induló Horváth „Laller” Lajos eddig kétszer mérette meg magát a Dakaron – sajnos egyik alkalommal sem engedte át a sivatag, de nem adja fel. S az olyan sprint világkupa-futamok, mint a HunGarian Baja nagyon jó edzést jelentenek számára.

„A HunGarian Baja mindig is a szívem csücske volt, már csak azért is, mert ez az egyetlen verseny, amelyen száz kilométer fölötti szakaszt jelölnek ki a szervezők. Valami trükk mindig van a szakaszban, szerintem most is lesz, s mi megpróbálunk megfelelni a kihívásnak. Az idén nem számít az eredmény, hiszen a jövő év elején nem leszünk ott a Dakaron, úgyhogy örömmotorozásra készülök. Megtisztelő számomra, hogy megmérethetem magam a világkupa élmezőnyével, és megpróbálok nem nagyon lemaradni mögöttük” – mondta Horváth Lajos.

Fotók: MNASZ/Murányi Gábor

 

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ