Velenczei visszatér Veszprémbe

Velenczei visszatér Veszprémbe

MEGOSZTÁS

Korábbi terveivel ellentétben mégis rajthoz áll az idei Veszprém Rallyn Velenczei Ádám és Szedő Csaba, a Korda Racing versenyzői a szezon ötödik állomásán így tovább gyarapíthatják bajnoki pontjaikat és murvás tapasztalatukat.

Remek formában érkezik az idei Veszprém Rallyra Velenczei Ádám és Szedő Csaba, hiszen legutóbb a szomszédos Székesfehérváron elért abszolút második helyükkel pályafutásuk eddigi legjobb eredményét érték el a Korda Racing Hyundai i20 R5 versenyautójával. A sikernek köszönhetően a bajnoki ponttáblázaton is előkelő helyről várhatják a folytatást, Ádám és Csaba ugyanis tagja annak a négyesfogatnak, amely a szezon felénél egy kicsit meglépett a mezőnytől és jó eséllyel pályázik az év végi dobogós helyekre. A folytatásban azonban murván kell helyt állniuk, ahol eddig kevesebb babér termett a páros számára, amely köszönhető nagyrészt annak, hogy a pilóta még csak pályafutása ötödik murvás versenyére készülődhet.

”Egészen hihetetlen, hogy ugyanott teszteltünk, ahol egy nap híján egy éve a balesetünk történt.” – emlékezett vissza Velenczei Ádám a Veszprém Rallyt megelőzően. „Év elején nem terveztük ezt a versenyt, de ezúton is szeretnék köszönetet mondani Korda Eriknek, a Korda Racingnek és partnereinknek hogy az utolsó pillanatban még is sikerült összehoznunk, hogy itt is el tudunk rajtolni. A bajnokság szempontjából nagyon fontos, hogy a szezon második félidejének kezdetéről sem kell távol maradnunk.
Bár a tavalyi tesztünk nagyon rövidre sikerült, de azért van némi viszonyítási alapunk, így azt mondhatom, hogy most sokkal jobb a kocsi! A teszt elején szinte minden körben állítottunk, szerintem a végére sokkal jobb lett, még Szombathelyhez képest is, a végén már nagyon jól éreztük magunkat az autóban. Bízom benne, hogy jól sikerülhet az előttünk álló hétvége, bár a Veszprém Rallyn eddig egyetlen egyszer, 2016-ban versenyeztem, így számomra még ismeretlen pálya is szerepel a programban. Ez a verseny nagyon kiszámíthatatlan, bármikor össze lehet szedni egy defektet és onnantól fogva vége a versenyednek. Megpróbálunk ésszel menni, és egy kicsit kivárásra autózni, de ott kell loholnunk az elejében, ahhoz hogy pontokat csípjünk a többiektől.

Hogy mivel lennék elégedett a célban? Idén nagyon komoly mezőny jött össze, sokan csak ezen a versenyen, vagy esetleg Szombathelyen mennek egész szezonban, velünk együtt 20 páros áll rajthoz R5-ös autóval. Az idei szezonban a legrosszabb eredményünk a szombathelyi hetedik hely volt, hogy ha Veszprémből sikerülne több pontot hazavinnünk, akkor már nem leszünk elégedetlenek.”

http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing

Partnereink: Betonútépítő Zrt.;Euroaszfalt Kft.; Siva Group Zrt.; Stravia Kft.; Ecowian Környezetbarát Tisztítószerek; Közmű-Alagút Zrt., Forvett Kft..; Origo Cnc Kft, Hyundai WIA; R-Carnet Service Kft.; Inter Cars.; Inwatech Kft; Lubricants Hungary Kft.( Gulf); Nógrádker Zrt.; BM KOMP kompresszortechnika; Euroll Hungária Kft.; ; Tiszta Víz Üzletház; Pápai Beton Kft.; ; Lead Design Kft.; Szirt Bau Kft. Wimmer Trans Kft. Eftech Kft.; Otys Úttechnika Kft.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ