Turán Frigyes és Zsiros Gábor nehéz nap után a célban a Wales...

Turán Frigyes és Zsiros Gábor nehéz nap után a célban a Wales Rallye-n

MEGOSZTÁS

day2_0002

Sajtóközlemény

Wales Rallye – Első nap

2016. 10. 28.

Turán Frigyes és Zsiros Gábor nehéz nap után a célban a Wales Rallye-n

A Turán Motorsport versenyzőpárosa az elmaradt shakedown után pénteken esőben és ködben teljesítette az első 8 gyorsasági szakaszt a tradicionális Wales Rally-n. A magyar páros dolgát több hiba is megnehezítette, de Turán Frigyes és Zsiros Gábor nagy küzdelem után kategória 11. helyen zárta az első versenynapot a Ford Fiesta R5-tel.

“A Wales Rallye rendkívül nagy múltra visszatekintő verseny, ami már régóta szerepel a bakancslistánkon és most végre itt vagyunk. Csütörtökön a megszokott időjárástól eltérően szinte mediterrán körülmények, 13-14 fok várt minket a pályákon, ami azért becsapós, mert sok helyen nagyon nedves volt a talaj, így mindenképp soft gumikat választottunk. A shakedownon végül nem vettünk részt, mert annyira szigorúak a gumiszabályok, hogy az egész verseny alatt összesen 22-t használhatunk, ennek közel 330 kilométeren keresztül ki kell tartania, így nem kockáztathattuk meg, hogy a shakedownon is elhasználunk néhányat. Bíztunk benne, hogy pénteken hasonló időjárás vár minket az első gyorsaságin is, azonban sajnos csalódnunk kellett, ugyanis az ígért száraz idő helyett olyan körülményekkel találtuk szemben magunkat, amilyenekkel talán sosem találkoztunk. Egész nap esett és olyan nagy köd volt, hogy olykor nem láttuk a pálya határait, emellett az is megnehezítette a dolgunkat, hogy kimaradt a shakedown, így nem tudtunk hozzászokni  gyorsasági szakaszokhoz” – kezdi a pénteki verseny értékelését Turán Frici.

day2_0001

“Mindezt tetézte, hogy az első szakaszon sajnos egy hiba miatt becsúsztunk az árokba, így jelentős időhátrányba kerültünk. A speciális körülmények miatt az autó beállításai se voltak tökéletesek, egyszer meg is pördültünk, ami miatt újra értékes másodperceket veszítettünk. Ráadásként az utolsó etapon extra lámpák nélkül kellett autóznunk, mert generátorproblémáink adódtak, majd a generátor ékszíj is elszakadt, így egy szereléssel zártuk a pénteki versenyzést. Szerencsére sikerült célba érnünk, egy borzasztóan nehéz napon vagyunk túl, most jól fog jönni a pihenés. Bízunk benne, hogy a szombat sokkal több pozitívumot tartogat, eláll az eső és sikerül feljebb lépnünk a 11. helyről” – teszi hozzá Zsiros Gabi.

Szombaton 8 gyorsasági szakasz és közel 100 kilométer vár majd a versenyzőkre.

Köszönjük a Partnereinknek!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ