Szabó Krisztián: Továbbra is a döntő a cél

Szabó Krisztián: Továbbra is a döntő a cél

MEGOSZTÁS

A ralikrossz-világbajnokság magyar újoncának első napja a tanulásról szólt Abu Dhabiban, a szezon nyitóversenyén. Az EKS versenyzője már azt is tudja, min kell javítania, hogy szombaton a kemény mezőnyben felzárkózhasson a 12. helyről.

Pénteken és szombaton folyik az FIA ralikrossz-világbajnokság (WRX) szezonnyitója Abu Dhabiban, a 17 fős mezőnyben Szabó Krisztiánnal, a 2016-os világbajnok Mattias Ekström csapata, az EKS pilótájával. A teljes évadra benevező kétszeres Super 1600 Európa-bajnok pályafutása során először szerepelt világbajnoki mezőnyben, ezért a nap programja, a szabadedzés (15. hely) és két kvalifikációs futam (egyaránt 10. hely) elsősorban a tanulásról szólt az Audi S1 RX quattróval.

„A szabadedzésen kicsit kicsúsztunk az időből, az első két menetben a pályát tanultam és a gumival spóroltam, a harmadikban akartunk odalépni, de elmaradt. A Q1-re 4. helyet kaptam a sorsolásban, és nem sikerült túl jól a rajtom, onnantól fogva pedig nem nyertem helyezést. Ugyanez történt a Q2-ben, ahol az 5. helyen jöttem el az első kanyar után. Ma még kielemezzük, mi történt, de az már most látható, hogy az első körben veszítem a legtöbb időt. Az autóhoz még alkalmazkodnom kell, picit változtatnom a stílusomon, hogy gyorsabb legyek, de alapvetően tudom, mit kell máshogyan csinálnom” – összegezte a pénteki eseményeket Szabó Krisztián.

„Holnap újult erővel folytatom, a Q3-ban megint az ötödik helyről kezdek, de most megpróbálok elkapni egy jobb rajtot. Szeretném összeszedni magam és a maradék két kvalifikációs futamon minél jobb rajthelyet elérni az elődöntőben, ahol a legjobb 12 között bármi megtörténhet. Továbbra is célom a döntőbe bejutni!”

A váci versenyző nyert már Európa-bajnoki címeket az autókrosszban és ralikrosszban, tavaly dobogóra állt első Supercar-Eb hétvégéjén, a szakág legmagasabb szintjén, a világbajnokságon azonban korábban még sosem szerepelt. Hogyan éli meg pályafutásának ezt a jelentős pillanatát?

„Örülök, hogy ilyen ellenfelekkel versenyezhetek. A gyorsaságukat bizonyítja, hogy az első két előfutamban a rajt után követni sem volt egyszerű őket, viszont sok mindent tudok ellesni tőlük. Különösen örülök, hogy Bakkerud a csapattársam, akitől rengeteget tanulok. Az ellenfelek korrektek, nem nagyon megy lökdösődés az első kanyarban, mindenki helyet ad a másiknak, tudják, hogy a kvalifikáción nemcsak egymással, hanem az idő ellen is folyik a harc. De azért őszintén megmondom, az izgalom kicsit nagyobb volt az első Supercar-versenyem előtt tavaly. A Supercar Európa-bajnokságról a világbajnokságra váltás nem olyan nagy különbség, mint a Super 1600-ról a Supercarra való volt” – vallotta be Krisz.

Abu Dhabiban szombaton a warm-up, Q3, Q4, elődöntő és döntő zajlik, az élő közvetítést a hétvége legfontosabb eseményeiről a Spíler 1-en találjuk 16 és 18 óra között.
Köztes eredménylista 2/4 kvalifikációs futam után (WRX): 1. Timmy Hansen (svéd, Peugeot 208) 100 pont; 2. Andreas Bakkerud (norvég, Audi S1) 84 pont; 3. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208) 83 pont; … 12. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1) 68 pont.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ