Szabó Krisztián döntős szerepléssel mutatkozott be a ralikrossz-vb-n

Szabó Krisztián döntős szerepléssel mutatkozott be a ralikrossz-vb-n

MEGOSZTÁS

Először jutott be magyar versenyző a WRX döntőjébe, a legjobb hat közé, ráadásul pályafutása első hétvégéjén a szériában. Az EKS versenyzője, a sportág kétszeres Európa-bajnoka újult erőre kapott szombaton, és ötödik helyen intette le a kockás zászló, ami egy ellenfél büntetése után negyedikre módosult. Még jobb hír, hogy Krisz érzi: a folytatásban elérhető a győzelem is.

Emlékezetesre sikerült Szabó Krisztián bemutatkozása az FIA ralikrossz-világbajnokságon (WRX), a tíz fordulóból álló széria első versenyén, Abu Dhabiban. Miután a pénteki Q1-ben és Q2-ben két 10. helyet szerzett a Yas Marina versenypályán, a köztes eredménylista 12. pozíciójából kellett feljebb kapaszkodnia szombaton: a döntőbe csak az első hat helyezett juthatott tovább, ő pedig ezt jelölte ki hétvégi céljának.

Szombaton – leszámítva egy fájdalmas ugratást – szinte minden sikerült: Mattias Ekström csapatának pilótája a Q3-ban 2. legjobb időt futott, a Q4-ben 6. helyen zárt, így a négy kvalifikációs futam összesítése alapján a 6. helyen végzett. Ezzel helyet bérelt a második elődöntőben, ahonnan 3. helyével a döntőbe is továbbjutott. A fináléban 5. helyen végzett, és egy további pozíciót nyert egyik ellenfele hátrasorolása után. A világbajnokság 2014 óta íródó történetében korábban még nem ért el magyar versenyző ilyen eredményt.

Rettentően élveztem a mai napot, állítottunk az autón, így sokkal vezethetőbb volt, sokkal jobban éreztem mindent, mint tegnap. Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam, jóval és rosszal is, de ezek közül mindenből tanulni szeretnék. Döntős szerepléssel nyitni a világbajnokságon, főleg a tegnapi nap után, nagyon jó eredmény. Sokat jelentett nekem, hogy itt volt a családom, a menyasszonyom és két kisfiam végigszurkolták ezt a mondjuk úgy, hogy történelmi eseményt” – nyilatkozott tapintható boldogsággal az Audi S1 EKS RX quattróval versenyző Szabó Krisz.

Nagyon jól kijött a Q3, igaz, kellett hozzá egy kis szerencse is amellett, hogy sokkal jobb volt az autó, mint pénteken. A Q4-ben megütöttem a hátam, nagyon keményen érkeztem le az egyik ugratásnál és hallottam, hogy megroppan a gerincem. Szerencsére nem esett komoly bajom, de utána az elődöntőben és döntőben megéreztem minden ugratást.”

Nagyon örülök, hogy első vb-hétvégémen a döntőben lehettem, egyedül az újoncok közül. Nekiállhatnék magyarázkodni, hogy ki hogyan lökdösődött, ki honnan jött vissza, de ez a ralikrossz, amiben ez is benne van. Csak pozitívan gondolok vissza az elmúlt két nap eseményeire, a legpozitívabb pedig az, hogy nem csupán a top 5-höz van elég tempóm, hanem megvan az esélyem a győzelemre is!

Az Abu Dhabi WRX eredménye: 1. Kevin Hansen (svéd, Peugeot 208); 2. Niclas Grönholm (finn, Hyundai i20); 3. Liam Doran (brit, Audi S1); 4. Szabó Krisztián (magyar, Audi S1); 5. Janis Baumanis (lett, Ford Fiesta); 6. Timo Scheider (német, Seat Ibiza).
Részeredmények: Q1: 10. Q2: 10. Q3: 2. Q4: 6. INT: 6. SF2: 3. F: 4.
Következő verseny: Barcelona, Spanyolország, április 27-28.

*****

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ