Raid of the Champions – Laller Nyírádon húzza a hétvégén

Raid of the Champions – Laller Nyírádon húzza a hétvégén

MEGOSZTÁS

Sok-sok autó és motor, novemberhez képest enyhe időjárás, ez várta a nyírádi katlanba érkező szurkolókat. Ugyan a terepralisoknak csak ma kezdődik az érdemi versenyzés, ehhez képest már a péntek sem telt tétlenül.

Három etapot teljesítettek a motorosok a vörös dühöngőben, a mezőnyben pedig ott nyomul Horváth Lajos is. Laller több szempontból érdekes szereplője a hétvégének, a nemrég a FIM Európa bajnoki címét begyűjtő versenyző ugyanis hamarosan már a Dakarra csomagol.

Ám addig is a jelen teendőire és a nyírádi feladatra összpontosít, ami egy apró technikai hibán kívül eddig remekül alakul. Az itiner görgetésével akadt kisebb gond, néhány csavar megadta magát a rajt előtt.

„Jó, hogy versenykörülmények között mehetünk, hiszen kijönnek azok a problémák, amiket egyébként fel sem fedeznénk. Persze minden probléma bosszantó, de inkább most történjen ilyen, mint Dél-Amerikában.” – vont rövid mérleget a 60-as rajtszámmal száguldó spíler.

Laller egyébként élvezi a bulit, elmondása szerint óvatosan, de nagy kedvvel húzza a gázt. Ma bőven lesz lehetősége kimotorozni magát, ugyanis a Sáska-Hegyesd útvonalon folytatódnak a Raid of the Champions küzdelmei. Vasárnap ugyanezt a távot visszafelé teszi meg majd a mezőny, így válik teljessé a kihívás.

Fotó: Pataky Péter

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ