Pontokat rabolt első PreMoto3-as versenyén a magyar tehetség

Pontokat rabolt első PreMoto3-as versenyén a magyar tehetség

MEGOSZTÁS

Kecskés Bence a középmezőnyt lőtte be reális célnak az első CIV PreMoto3-as hétvégéjén, ennek ellenére remek tempót diktálva azonnal a vastag pontszerzésért harcolhatott. Végül a bajnokság legfiatalabb és egyben újonc versenyzőjeként a 26 fős mezőnyben a nyolcadik helyen intette le a kockás zászló.

A szigetszentmiklósi versenyző két héttel korábban már tesztelt Misanóban, ahol meggyőző eredményeket produkált. A bajnokság első fordulóján rendezett két időmérőn a vártnál jobban teljesített, az első kvalifikáción a 6., míg a másodikon a 9. helyezést sikerült megcsípnie.

Ezután következett a szombati futam – amely Kecskés Bence életének első PreMoto3-as megmérettetése volt – ami nem úgy alakult, ahogy a fiatal pilóta azt előzőleg eltervezte. Bence magabiztosan rajtolt, de utána hiba csúszott a számításokba, motorja furán viselkedett a kanyarvételek során, és ennek eredményeképpen a tízedik körben bukott a versenyző.

A vasárnapi futamot újult erővel, bizonyítási vágytól fűtve kezdte meg a magyar fiú: az előző versenyen történteket sikerült teljesen maga mögött hagynia, és ez meglátszott a végeredményén is.

A háttérben egy komplett csapat dolgozott, hogy elérje ezt a komoly eredményt: Luca Pasini mentor mellet a csapatfőnök, a telemetria mérnök, valamint két szerelő, és egy külön erőnléti edző eredménye is ez a siker.

“Nagyon vártam már az új motorommal az első éles menetet a PreMoto3-as kategóriában. Az edzéseken és az időmérőkön folyamatosan gyorsultam, aminek nagyon örültem. Az első versenyen történteket megbeszéltük Lucával, így hamar magam mögött is tudtam hagyni, onnantól pedig már csak a vasárnapra koncentráltam, ami hála az égnek jól alakult.” – foglalta össze első nagypályás olasz bajnoki hétvégéjét Kecskés Bence.

A második fordulót április 27-28-án Mugellóban rendezik, addig is sok-sok edzés és utazás vár még Bencére.

Forrás: Háfra Zsolt / Tóth Krisztián Márk / RXP-Sic 58 Magyarország

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ