Osztrákoknál, nagy csatában – Botka Rally Team

Osztrákoknál, nagy csatában – Botka Rally Team

MEGOSZTÁS

Botka Rally Team
Osztrák Rallye Bajnokság, 37. Int.Waldviertel Rallye
2017.11.17. – Ausztria, Rosenburg

Osztrákoknál, nagy csatában

Három WRC mögött az abszolút ötödik helyen végzett a Botka Dávid – Mesterházi Márk – Skoda Fabia R5 trió az ausztriai Waldviertel Rallye-n. A Botka Rally Team csapata első murvás versenyét teljesítette ezzel a versenyautóval. A kocsi jól szerepelt és Dávid minden méterét élvezte az osztrák szezonzárónak. Még nem tudják mi lesz a következő versenyük, de az biztos, hogy az első három 2018-as EB futamra már lefoglalták a szállást a csapat számára…

Dudu a futam előtt az egyik kedvenc versenyeként aposztrofálta a Waldviertel Rallye-t és ez a véleménye a céldobogón való áthajtás után sem változott.
„Már a kvalifikáción látszott, hogy nem lesz gond és tudjuk majd hozni azt, amit elvártunk magunktól.” – emlékszik vissza a pénteki történésekre a pilóta. „Ötödik időket mentünk, folyamatos meccsben voltunk az R5-ös autókat vezető párosokkal”
Néhány éve újra lehet WRC autókkal versenyezni a szomszédoknál. A futamon is három ilyen autó indult. „Az látható volt, hogy a WRC-kkel nem tudjuk felvenni a versenyt, de szerencsére egymásra találtunk hárman: a cseh Orsák, az osztrák Mrlik és mi. Mindhárman R5-ös autóval mentünk és az első nap folyamatosan másodpercen belül autóztunk mind a hárman, a nap végére mi álltunk a legjobban.”

Szombaton a negyedik helyről rajtolt a legénység. „Sajnos a másnapi első szakaszon Orsák összetörte magát, így kimaradt ebből a jó kis R5-ös csatából. De ettől függetlenül végig nagyon jókat küzdöttünk a helyi, Krems-i versenyzővel, akivel például a 18 kilométeres hosszú szakaszon egy másodpercen belül tudtunk célba érni. A WRC-khez képest is 0.7 és 1.1 másodpercen belül autóztunk kilométerenként, ami azt gondolom, hogy nem rossz eredmény.”
Végül az ötödik helyen fejezte be a versenyt a Botka-Mesterházi páros. A legjobb magyarként köszöntötték őket a céldobogón és elismerően nyilatkoztak az eredményükről az osztrákok is, akik ezen a futamon avattak bajnokot. „Komoly meccs volt a WRC-k között is, a végén Baumschlager az utolsó szakaszon hajrázott egy hatalmasat és tizennegyedszerre is osztrák bajnok lett! Ezúton is gratulálok neki! Nagy dolognak tartom, hogy ennyi bajnoki cím után is ember tudott maradni! Tanítani való lenne a hozzáállása, embersége itthon is!”

Az év első felében folyamatosan a csapat autójának technikai hibáiról szóltak a sajtóanyagaink. Amióta autót váltott a csapat, azóta ez nincs így. „Jó verseny volt és az autó végig száz százalékon teljesített! Ez a futam is hibamentes volt, amiért köszönet jár a csapatnak! A verseny alatt folyamatosan állítgattuk az kocsit, a futam végére azt gondolom már tényleg lehetett vele gyorsan menni.”
Talán nincs még vége a szezonnak, hiszen vannak meghívásos versenyek, amiken indulhat a Botka Rally Team egysége. „A folytatást még nem tudjuk, jó lenne minél többet menni a kocsival murván is.
Ami biztos: már kaptunk előzetes EB naptárat és az alapján már lefoglaltam a csapatnak a szállást az első három futamra! Mi megyünk az EB-re jövőre is!!”

Kövessen minket facebook oldalunkon!

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ