New Times Racing: Remek helytállás a Pannóniaringen

New Times Racing: Remek helytállás a Pannóniaringen

MEGOSZTÁS

Miután Maxwell Toth Mugellóban versenyzett és aratott kettős győzelmet a hétvégén, addig az NTR további három pilótája a Takarékbank Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Bajnokság és Kupa pannóniaringi fordulóján állt rajthoz hétfőn.

A 600 Open kategóriában Kecskés Bence a kvalifikáción megszerezte a második rajtkockát, a futamon pedig egy jó rajtot követően próbálta tartani a tempót az élen álló versenytársával, előzni azonban nem sikerült neki. Végül a dobogó második fokára állhatott fel, és később az is kiderült, hogy egy apróbb, de annál kellemetlenebb technikai probléma zavarta őt a versenyzésben. Utóbbit sikerrel detektáltak és a következő slovakiaringi fordulóra orvosolni fogják.

Ezen a hétvégén Ádám Róbertet is elérte a technika démona, az egyik délelőtti edzésen a műszaki hibából kifolyólag elesett, megütötte a lábát így a versenyen nem is tudott indulni. Öröm az ürömben, hogy a versenyző szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet, így a következő fordulón már ott lehet a rajtrácson.

A tehetségkutató SSP300-as mezőnyében Borsándi Botond képviselte a csapatot. Botond korábban még sosem ment a Pannónia Ringen, így csak a délelőtti szabadedzések alkalmával tudott releváns tapasztalatokat szerezni az ideális ívekről és féktávokról. Ennek ellenére hamar elkapta a fonalat, és a nap végére már csaknem tíz másodpercet javított a reggeli első köridőkön. A versenyen elsősorban a tapasztalatszerzés volt a célja, és nagyon élvezte a futamot, hiszen azt számos érdekes szituáció és csata tarkította.

fotók : VRUMM klikk

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ